“Beleolvastam a blog-odba, találtam néhány jó “karcolatot” közöttük, főleg a tanárok javadalmazásával kapcsolatos gondolatok tetszenek. A tanárok alulfizetettsége régiónkban sajnos általános jellegű probléma. Azt hiszem azonban, hogy a probléma kissé összetettebb annál, minthogy a tőkés gazdasági viszonyok szerepeljenek első helyen a gondok kiváltó okaként.
A problémát én abban látom, hogy Közép-Kelet Európa sajnos nagyon lemaradt a nagy társadalmi ellátórendszerek reformja terén. A korábban össztársadalmi tulajdonban levő intézményi, társadalmi, gazdasági, jóléti stb. funkciókat ellátó szektorok közül csak azokat privatizálták (vagyis „reformálták”), melyek potenciálisan közgazdasági értéket képviseltek a befektetők számára. A többi maradt az állam „nyakán”, több-kevesebb zavarral, megújulni képtelen szervezeti, működtetési jellemzőkkel.
Egyszóval versenyképesség terén nagyon le vagyunk maradva a nyugati kollégákhoz képest. Én ezt tapasztalom, amikor időnként külföldi szervezetekhez pályázok ösztöndíjért, kiutazási lehetőségért, hogy nem nagyon ítélik oda számunkra az ösztöndíjakat, hiszen globális versenytársaink ebben a “versenyszámba” is jobban felkészültek*. És nem hinném, hogy genetikai eredetű az eredményességbeli különbség közöttük és közöttünk. Inkább azt mondanám, hogy egy átlagos emberi erőforrás-készletből többet képesek kihozni a kedvezőbb intézményi, kulturális, humán stb. környezeti feltételeknek köszönhetően, és ezt a „piac” anyagilag is jobban honorálja. A kimagasló/átlagos képességű tanárok azért ott sem keresnek annyit, mint egy sikeres/közepes eredményességű vállalat ügyvezető igazgatója, arányaiban véve azonban még így is jobban állnak, mint mi. Egyszóval azt gondolom, hogy a probléma történelmi eredetű és erős rendszerspecifikus jellemzőkkel bír, melyet megváltozatni csak tudatos, kemény munkával lehetséges. Ehhez azonban keresleti, kínálati oldalon egyaránt változtatni kell az intézményi keretfeltételeken – képzettebb, a tudományok terén a nemzetközi versenyben is kiválóan szereplő tanárokkal, magasabb keresetekkel, a tandíj körültekintő bevezetésével, igényesebb hallgatói körrel stb. És addig, amíg ez felépül, a rátermettebb oktatók próbálkozzanak tudásuk versenykörnyezetben történő párhuzamos értékesítésével, ahol az ilyen képességek/erőforrások relatíve szűkösen, ezáltal átlagon felüli piaci értéken árazottak.
Na, ez egy közgazdász véleménye volt 
Az elemzésből kihagytam sok etikai, a közjavak mindenki általi széleskörű, méltányos elérhetőségére stb. vonatkozó nézőponton. Ezek a tényezők azonban már inkább egy politikai diskurzus tárgyát képezik. A többit egy sör mellett elmesélem… ”
április 10th, 2008 at 22:54
Először arra gondoltam, hogy megjegyzésként teszem fel, de mivel Gábornak nem volt kifogása ellene, önálló bejegyzés lett.
Teljesen igazad van, a probléma sokkal összetettebb, minthogy csak a piszkos anyagiakra fogjuk. Ha csak annyi lenne a megoldás, hogy duplázzuk meg a tanárok fizetését, s minden helyrejön, akkor már rég megtették volna. Csak marha rossz érzés arról beszélni, hogy az IBM-ben, DELL-ben s más hasonló nagy cégekben kap az ember egy 25 000 koronás kezdőfizetést, tanárként meg 15 000-t… S akkor még csak azt se hozhatom fel a pedagógia mellett, hogy az milyen szép és könnyű szakma. Mert végkép nem az… Sőt! Szóval vagy nagyon fanatikus az, aki erre a szakmára adja a fejét, vagy nagyon béna, s nem talál mást.
Na, s mikor ejtjük meg azt a sört?