A május 1. teljesen az alvásról és a pihenésről szólt. A hálós hétvége után végre kialhattam magam. Május 8-ára megérett az idő (szó szerint is), hogy társadalmilag is relaxáljak. Például egy közös szalonnasütéssel a POFIKKosokkal. (A POFIKKról bővebben itt olvashatsz).
Reggel két dolog tudatosult bennem:
1. Az idő ideális a szalonnasütésre
2. Ezt nem csak mi látjuk, hanem mások is
A 2. pont akkor kezdett el aggasztani igazán, mikor a szobatársam közölte, hogy a barátai már 9-kor elindultak a Kolibára, hogy találjanak üres szalonnasütő helyet. Kb. fél 11 volt. Nekünk meg 15.00-ra volt megbeszélve a találka az Elnöki Palota előtt…
A bevásárlást ettől függetlenül megejtettük (Tesco forever). Na, jó, ne dramatizáljuk tól a dolgot: végül (kb. fél órás keresés után) sikerült egy helyet találnunk. Épp pisilték öntötték le a tüzet, mikor arra mentünk, így mindjárt el is foglaltuk a (szó szerint) még meleg helyüket, én meg eljátszottam a forgatókönyv által előírt: “ugye megmondtam, hogy nem kell parázni, lesz itt hely” szerepet. A többiről meg már meséljenek a képek.
Mivel mással kell kezdeni a szalonnasütést, mint nyársfaragással (na jó, lehet, hogy tűzrakással, de arról nem készült kép). Itt Pista hegyezi épp a vesszejét…
.
.
.
.
.
.
Itt meg már Sanya tűzi fel a kolbászát, akarom mondani a szalonnáját a nyársra. Nóri meg tanulja (vagy tanítja?), hogyan kell a nyárssal bánni…
.
.
.
.
.
.
Ő is elbánt eggyel. Nem is akármilyennel… Kicsit görbe, de hosszú, és jól áll a kezében.
(Eme harmonikus csendéletbe belerondító ormótlan fej tulajdonosa szerény személyem, ha nem tévedek… szívesen tévednék…)
Katinkát se kellett félteni, ő egyenesen halmozta az élvezeteket: egyszerre két nyárssal a kezeiben tüzelt ügyeskedett a tűz körül. Nóri meg már csak elégedetten nézi egy doboz sört kortyolgatva: ő már túl van a maga fogásán.
“Nekem kettő van, de én megelégszem eggyel is. A másikat viheted.” Moncsi és Zsuzsi akcióban.
És elkészült a sült virsli. Ha valaki nagyon megérdemelte, az Pista: míg a többiek autón, ill. trolin utaztak, addig ő keményen tekert s biciklivel érkezett a Kolibára.
Na, szerintetek ez mi? Nóri égő szalonnája. Palóc specialitás. Nekem ugyanígy sikerült meggyújtanom s beletörnöm a nyárs végét…
Itt pedig az egész csapat. Van, aki a bicskáját nyalogatja, mások paprikát majszolgatnak vagy éppen az ujjukat nyalogatják… Én maradok a jól bevált Corgoň-nál.
Peti meg a jól bevált ásványvíznél… na jó, nem leszek gonosz, hisz neki köszönhetjük, hogy nem kellett gyalog cipekednünk, hanem kihozott mindent kocsival. Én ugyan felajánlottam neki, hogy majd én vezetek visszafelé, igyon nyugodtan, de ő ezt nem gondolta komolyan. Én sem…
.
.
Egy újabb gruppenfoto. De ez nem olyan jó, mint az előző. Na, ki találja ki, hogy miért nem?
Nem voltunk sokan, de épp elegen ahhoz, hogy jó legyen a hangulat (max. sör lehetett volna még több). Még Ópiumot is…
…olvastunk. Csáth Gézától. Vége. De remélem, hogy csak mára!
Az összes kép letölthető innen.
május 15th, 2008 at 19:01
Ne haragudjatok, hogy javítani ajánlanám a nevet, de az is lehet, hogy csak véletlen “sajtóhiba”
Pozsonyi Fiatalok Keresztény Közössége (POFIKK) vagy
Pozsonyi Keresztény Fiatalok Közössége (,de akkor nem jó a rövidítés)
Egyébként nagyon tetszik az oldal, különösen akkor tetszene, ha az angol helyett nem szégyelnétek magyarul írni! Igaz, hogy a mienk nem Shakespeare nyelve, de Arany J.-é és még számtalan zsenié! Egyébként szeretettel drukkolok NEKTEK!! “Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalóak”!!! Amy
május 15th, 2008 at 23:49
Amy, köszi a figyelmeztetést, már javítottam is (igen, véletlen sajtóhiba volt…)
A nyelv nem azért angol, mert a magyar ciki, sajna a wordpress alapból inglist nyomat. S mivel én magam nem tudom megbütykölni, kénytelen vagyok várni míg a hozzáértö emberek idöt találnak rá.
május 21st, 2008 at 02:23
Amy, a hétvégén elvégeztem pár – elsősorban vizuális – javítást az oldalon, ezáltal remélem olvasóbarátabb lesz a felület (nem olyan sötét a háttér, jobban kivehető a szöveg). A nyelv átállítása magyarra viszont bonyolultabb, mint gondoltam, úgyhogy egy ideig még sajna az angolt kell elviselni.
május 22nd, 2008 at 14:24
Valahogy nekem föl sem tűnt, hogy angolul van. Ennyit érne az angol kurzus ahova járok?
Sajnos én nem tudtam résztvenni ezen a szalonnasütésen, viszont egész nap gondoltam rátok! El sem hiszitek, hogy nem voltam ott! Mi? Bécsben voltam többek között a Remény zarándoklatán. … Este ellátogattam az imacsoportba /bécsi POFIKK/ aztán mászni mentem a G.Csabával. Majd meglátoggattam a családot ahol laktam a vasárnapi magyar mise után ahol szintén sok barátommal tudtam találkozni.
május 22nd, 2008 at 16:16
Bezony Maris your eglish is nagyon good. (Ugye itt se tuntek fel az angol szavak?

Hiányoztál is nekunk. De majd legkozelebb!
S egy kozos bécsi ausflug se lenne hulyeség
június 30th, 2008 at 23:57
http://word-press.hu/letoltes/
június 30th, 2008 at 23:58
Most nézem, ez már fent van. Ilyenkor nincs más hátra, mint a téma fájlaiban megtalálható angol szavakat megkeresni és egyesével lefordítani.