Érdekes dolgokat feszegettünk ma POFIKKon. Eredetileg egy filmet akartunk megnézni (tudtam, hogy el fogom felejteni a nevét), de sajnos hibás volt a lemez, így a felénél (nem egész a felénél) abba kellett hagynunk. Nem is baj, mert az, amit láttunk belőle egy felettébb érdekes beszélgetést váltott ki belőlünk…
Azon filóztunk, hogy helytálló-e egy párkapcsolatban a HA NEM TUDOM, NEM FÁJ mottó. Vagyis, hogy a másiknak nem fontos minden áron az orrára kötni mindent. A minden alatt egész konkrétan egy “ártatlan” félrelépés értendő. Hosszú külföldi távollét gyenge pillanatában? Kelleténél több sör? Hirtelen felindulás? – a körülményeket ki-ki fantáziájára bízom. A lényeg, hogy egyszeri alkalomról és nyilvánvaló hibáról (“aszarba, ezt nem hiszem el, ezt tényleg én csináltam?”) van szó. Kell-e erről tudni a másiknak? Így hangzott a kérdésünk.
A legnagyobb meglepetésemre szinte mindenki a NEM felé húzott. Mondván, hogy minek leterhelni a kapcsolatot, ha úgyis tudod, hogy nem jelentett semmit, s a kapcsolatot tényleg komolyan gondolod. Minek fájdalmat okozni feleslegesen a másiknak?
Hmmm. Hát, mondjuk, mert:
1. Egy kapcsolat alapja a tényleges bizalom (nem a bizalom látszatának megőrzése).
2. Fájdalmat akkor okozok, mikor félrelépek, nem akkor, mikor bevallom.
3. Az egyszeri (akármilyen gyengeségből fakadó) félrelépés kisebb fájdalmat okoz, mint a tudatos, akár hosszú távú titkolózás/hazudozás.
4. Ha tényleg olyan erős a kapcsolat, akkor túléli, sőt, meg is erősödik általa.
5. Ha hibáztam, akkor illik bevallani és vállalni a következményeit.
6. Ha később mástól tudja meg, az már tényleg gáz.
Szerencsére élesben nem kellett még letsztelnem a kérdést. Illetve egyszer dilemmáztam, hogy elmondjam-e a barátnőmnek, hogy szoktam csetelni meg néha találkozni a volt barátnőmmel. Hát, tényleg nagy volt a kísértés nem elárulni (“most hallgassam feleslegesen a féltékenységi kirohanásait, hiányzik az nekem?”), de végül elmondtam. Pont azért, hogy lássa, nincs mit rejtegetnem. Mert tényleg nem volt titkolnivalóm. Bezzeg neki mondanivalója: a csipkelődő kommentárokat, na azokat tényleg hallgathattam… De legalább tiszta lelkiismerettel. S azt hiszem, ez a legfontosabb.
május 21st, 2008 at 11:11
Saját tapasztalataim alapján egyet kell értenem a barátaiddal. Egy kapcsolatban ezekről a dolgokról kuss van (nem kell hibázni, vagy tudni kell hallgatni).
A barátnődet ne kezeld úgy, mint a legjobb barátod, mert nem az. Ha mást nem, gondolj bele a helyzetbe fordítva.
május 21st, 2008 at 11:20
Ebben a kerdesben maximalisan egyetertek Jurgennnel, megha ezt hal’Istennek nekem sem kellett “tesztelnem”. Sajnos a zelet sok teruleten nem kifizetodo az oszinteseg, am itt megis vezeto helyek egyiken kene lennie ennek a tulajdonsagnak…
május 21st, 2008 at 12:26
Ezert szeretem a Rambo-t, mert mindig oszinte
május 21st, 2008 at 12:39
Most jön az észosztás attól, akinek semmilyen párkapcsolati tapasztalata sincs
De van tapasztalatom más kellemetlen dolgokkal. És – legalábbis az én esetemben – a hallgatás (mondjuk nem saját hibákról volt szó) mindig sokkal kifizetődőbb volt, a fájdalmas dolgok kimondva csak sokkal-sokkal fájdalmasabbak lettek, és megoldás nem született.
Persze egy ilyen félrelépéses dolog bizonyára más…
Viszont kibicként maximálisan az a tapasztalatom, hogy az emberek azért pakolnak ki az ilyen kínos eseteikkel (pl. az említett következmények nélküli félrelépés-kisiklás), hogy *nekik* könnyebb legyen (nincs nyomás, kisebb a bűntudat), és ne csak nekik fájjon. Én úgy venném, hogy ha a nem létező, teljes mértékben csupán hipotetikus pasim félrelép, és megbánja, akkor ne nekem rinyáljon…
De ugyebár könnyű annak (=nekem) osztani az eszet, akit párkapcsolat híján még csak a szele sem érintett meg a párkapcsolati problémáknak
Amúgy jó témafelvetés, Jürgen
május 21st, 2008 at 12:40
Hm, a fenti kommentben kicsit rossz helyre tette az első smiley-t… Természetesen a “kellemetlen dolgok” után nem akartam mosolygós arcot tenni.
május 21st, 2008 at 13:41
Szerintem ott hibás a gondolatmenetetek, hogy ha elmondom neki, azzal csak fájdalmat okozok neki. Akkor meg nem jobb inkább hallgatni? Szerintem nem. Mert a fájdalmat már akkor okoztam, mikor félreléptem, s nem akkor, mikor ezt elmondom. Tetözzem még azzal is, hogy elhallgatom (netán hazudok is?) S ha megtudja mástól vagy valamilyen úton-módon kiderül?
Én se olyan kitálalásra gondolok, hogy, “ne, wazze, most már tudod, én megkönnyebbültem, te meg csinálj ezzel, amit akarsz”, hanem öszintén, felelösségteljesen felvállalva a hibát, amit természetesen megbántam.
De lehet, hogy ez tényleg egyénfüggö, s valaki ismerve a másikat tényleg jobb ha nem mondja el. Én nem tudnék tiszta leliismerettel a szemébe nézni. Anélkül meg mi értelme a kapcsolatnak?
Jclayton: mégis minek kéne tekinteni a barátnöt, ha nem a legjobb barátodnak? (ideális esetben)
Tizedes: végre, ezt is megértük!
Tee: pedig te ideális partner lennél: csinálj, amit akarsz, csak ne rinyálj nekem utána…
május 21st, 2008 at 13:42
A hétvégén kipofoztam kicsit a szobatársam segítségével az oldalt, pár hibát ki is javítottunk, a smiley-kröl sajna megfeledkeztem, valóban nem ott jelennek meg, ahova rakja öket az ember… De már fenn van az elvégzendö feladatok listáján
május 21st, 2008 at 13:53
félreértesz. van a legjobb barát és van a barátnő.
A legjobb barátnak megjegyzed, milyen jó segge van annak a csajnak, vagy ha van valami kis kétséged a kapcsolatod felől, akkor azt. vagy elpanaszkodod neki, hogy mekkora hülyeséget csináltál tegnap este, amikor…
A barátnőt ilyenekkel nem terhelni, mert az apró megjegyzések rombolják le a legjobban az egymás szerelmében való bizalmat. Még akkor is, ha mind a ketten jó képet vágtok hozzá.
(két éve még ugyanazt mondtam volna, mint te. úgy is álltam hozzá. meg is lett az eredménye
)
május 21st, 2008 at 14:15
Nem azt mondom, hogy a barátnöd legyen az egyetlen barátod, de szerintem az az ideális, ha ö az egyik legjobb barátod is. Mert azért idövel (nem napokról vagy hetekröl beszélek) azok közé az emberek közé fog tartozni, akik a legjobban ismernek. Ha nem így van, akkor ott már gondok vannak, szerintem.
Persze, vannak dolgok, amiket nem vele kell megbeszélni – egy összezördülés után pl. még szép, hogy valami baráthoz fordulsz, hogy kidumálhasd magad. S az apró megjegyzéseket sem kell (mindig) hangosan kimondani (pláne, ha más nök seggéröl szólnak), de egy félrelépést én nem sorolnék az apró megjegyzések közé.
május 21st, 2008 at 14:42
Rambo huseges tipus, nem nezi mas nok segget
május 21st, 2008 at 15:11
Tibi, te most újra megnézted az összes Rambó-filmet?
május 21st, 2008 at 15:23
nem… csak melegitek a delutani focimeccsre
május 21st, 2008 at 16:10
A mas no segge mas kategoria… olyat logikus, hogy nem a nodnek mondasz el, es forditva is igaz ez. De az ilyet akarmelyik baratodnak elmondod, nem csak a legjobb(ak)nak…:)
Jurgen: igen, sokmindenben egyet lehet erteni.:)
május 22nd, 2008 at 09:00
Egy nagy hiba egyenlő öt apró megjegyzés.
btw. az exbarátnővel való csetelés és jószándékú (!) találkozgatás bőven nem meríti ki a nagy hiba fogalmát (hol van ez a félrelépéshez?), úgyhogy apróságnak számít. Azt pedig temetni, temetni, temetni…
május 22nd, 2008 at 10:01
Nem szeretek hazudni se barátnőnek, se barátnak, se családtagnak, se senkinek. Ergo: ha rákérdeznek, az igazat fogom mondani. Vagy talán a szemébe kéne (kellett volna) hazudnom?
május 22nd, 2008 at 10:05
hazudni =/= hallgatni, mint a sír
május 22nd, 2008 at 10:14
Egy egyértelmű félreérthetetlen kérdésre nem válaszolni, hanem hallgatni = 1. Hülyének tartani a kérdezőt, 2. Hülyét csinálni magadból.
Vagyis marad: vagy igazat mondasz vagy hazudsz.
május 22nd, 2008 at 10:15
1, kapcsolatban vagy még a volt barátnőddel? – nem hazudni
2, mit csináltál tegnap még olyan késő este is a gépnél? – sok volt a dolgom
május 22nd, 2008 at 10:24
Ez szellemes!
De a két kérdés között érzek különbsége(ke)t. Az egyik legnagyobb különbség:
1. kérdés: Igen-nem a válaszlehetőség (ködösítés kizárva)
2. kérdés: Neked kell megfogalmaznod – lehetőség a ködösítésre.
De bárhogy is legyen feltéve a kérdés: nem értem, miért kéne ködösítenem, ha tiszta a lelkiismeretem.
május 22nd, 2008 at 10:29
1, kapcsolatban vagy még a volt barátnőddel? – mellikkel?
2, mit csináltál tegnap még olyan késő este is a gépnél? – nem tudom, biztos eladludtam
május 22nd, 2008 at 10:31
Az elso esetben sem igen-nem a valaszlehetoseg, de be lehet csomagolni a valaszt (neha szoktunk csetelni. vagy talalkozni. beszelgetunk itt-ott, ha van egy kis folos idonk. stb,stb.)
a masodik esetben viszont folosleges problemakat okozol, ha tulzottan oszinte vagy (pl. egy ki nem mondott kerdes: mi annyira fontos abban a lanyban, hogy fennmaradtal erte ejjel egyig? hiaba vagy vele te tisztaban, hogy mik az erzeseid iranta es a baratnod irant es hiaba hozod ezt elo, a masikat csak osszezavarod vele. de errol mar irtam, szoval tobbet nem tudok hozzatenni
)
május 22nd, 2008 at 17:09
néha szoktunk csetelni=igen, beszélgetunk itt-ott=igen. Attól, hogy burkolod, még meg kell adnod a választ. Burkolás =/= kodosítés.
Becsomalgolás: tapintatosan a megfelelo szavakat használni, de kozolni a tényt
Kodosítés: úgy használom a szavakat, hogy a tény nem lesz egyértelmu belole
Becsomagolni nem csak, hogy szabad, kell is, de kodositeni nem.
A túlzott oszinteséggel egyetértek. Annyi a kulonbség koztunk, hogy én egy esetleges félrelépés oszinte bevallását és felvállalását nem tartom eltúlzott oszinteségnek.