Ha valaki azt mondta volna nekem az Eb előtt, hogy ez a párosítás lesz majd az elődöntőben, kiröhögtem volna. Ezzel, gondolom, nem vagyok egyedül. S nem a németek miatt. Mert ugyan mainstreem lett a Nationalelf szidása, de ez a legékesebb bizonyítéka, hogy a németektől mindig tartani kell, mert mindig össze bírják szedni magukat a nagy világversenyekre (számolja valaki, hány közhely van ebben a kis felvezetőben? Segítek: 3. Tovább után jön a többi).
Oké, a 2000-es meg a 2004-es kontinensviadal ennek ellentmondanak, de azok kivételek volta, amelyek erősítik a szabályt (4. közhely). Ezeket leszámítva viszont sikerült meglepniük a világot – pont a világbajnokságokon.
2002-ben az volt a legnagyobb erősségük, hogy kitűnő csapatszellemben játszottak végig. (5. közhely) S természetesen volt egy abszolút világklasszisuk, aki a hátán vitte őket a döntőbe. Természetesen Oliver Kahnról van szó. (S a 6. közhelyről) De azért ne feledkezzünk meg (sokan megteszik, ezért ez nem közhely) Michael Ballackról, aki már akkor is kimagaslott a német csapatból.
2006-ban házigazdához méltóan meneteltek egészen a dobogó harmadik fokáig. (7. közhely) A csúcsról a az olasz csizmatalp rúgta le őket – a mostani azzurit elnézve sajnálhatjuk csak igazán, hogy nem sikerült kihúznunk a tizenegyespárbajig, ahol tudvalevő, hogy szarok pechesek a taljánok. (8. közhely)
A 2008-as Európa-bajnokságnak mi lesz a következő közhelye? Hogy a német sas az égbe szökkent, s letaszította onnan a török félholdat? Hogy a németek esélyeshez méltóan esélyt sem adva gázoltak át a megtizedelt török csapaton, amely így is emelt fővel távozhat, hiszen játékosai az utolsó pillanatig küzdöttek? A papírforma ezt mondatja velünk. Igen, az a papírforma, ami hazarepítette a cseheket és a horvátokat egy török lasztminit jeggyel.
Nem szeretem se a papírformát, se a közhelyeket, de nagyon örülnék, ha holnap tele lennének velük az újságok!
június 26th, 2008 at 10:50
Tele lesznek, tele lesznek. De a törökök állva haltak meg, le a kalappal előttük!
június 26th, 2008 at 19:13
Igen, azt hiszem mindenki elégedett lehet. Jó, a törökök még egy kicsit sajnálkozni fognak, hogy nem kerültek be a döntőbe, de aztán már ennek is fognak örülni, mert már ez is szép eredmény tőlük.
június 28th, 2008 at 23:27
ero, egeszseg testver… a dontoben a naciknak nincs eselyuk;)… es ezt ugy mondom, hogy fel oraja meg 3 szerbbel sereztem az Irish pubban… fogalmam sincs, hogy kik voltak, de fasza gyerekek… egy hoegardennel megleptek a szulinapomra