Huh, valahogy úgy érzem, hogy kiírtam magam. Az utóbbi pár napban rengeteg hatás ért, amit olyan szívesen megfogalmaznék, leírnék. De nem megy. Furcsának tűnhet ez a probléma egy blog esetében, ahova az ember azt írja, amit éppen érez, senki igényének nem kell megfelelnie, legfeljebb a saját elvárásainak. Azt hiszem, pont erről van szó. Mindig örömet okozott leülni este a gép elé, s megfogalmazni az érzéseimet, élményeimet. Írás közben mintha átkerültem volna egy másik univerzumba, amit én irányítok, s amelynek megálmodása boldoggá tesz.
Az utóbbi napokban valahogy nem vonz ez a másik világ. Elkezdtem többet olvasni. És lehet, hogy pont ez vette el a kedvemet az írástól. Mert látom, hogy szinte nincs olyan gondolat, amit ne fogalmaztak volna már meg előttem. Ráadásul még jobban is, mint én. Például egy ilyen bejegyzés is biztos van tucatszámra a neten. (jclayton biztos találna, ha ráguglizna) Be is fejezem…
Igen, néha nehéz szembesülnünk azzal, hogy nem vagyunk egyediek, különlegesek… De lehet, hogy igazából ez a mondat is csak ennyit akar mondani: néha nehéz szembesülnöm azzal, hogy nem vagyok egyedi, különleges…
De mit csináljak, nincs más választásom…
október 8th, 2008 at 09:56
Petiiii! Mi mind egyéniségek vagyunk!!!
október 8th, 2008 at 11:12
Ez érdekes, mert én minél többet olvasok, annál nagyobb kedvem van írni, és annál jobban is megy.
október 8th, 2008 at 16:49
jurgen, szerintem ez csak atmeneti allapot/gondolat nalad……vanilyen
amugy,nem ertek egyet azzal amit most gondolsz
október 9th, 2008 at 02:00
Kedvesek vagytok…
október 9th, 2008 at 10:32
en csak teged olvaslak meg a sportrovatot:)
október 9th, 2008 at 10:45
en tudtam hogy menstrualsz…….
október 9th, 2008 at 18:10
Uh. Bejegyzéseket írni csak örömből lehet, megváltani a világot meg egyik sem fogja valami hihetetlen felfedezéssel. Én a legjobb ötleteimet mind elloptam mástól, ha ügyesen csinálom, nem veszik észre
október 9th, 2008 at 23:57
amugy eredetileg olyan kommentet akartam irni, hogy “azert olvasom a blogodat, mert olyan primitiven fogalmazol”… de ilyet sosem irok, mert uriember vagyok:)