A szó az egyetemistáké!

Posted by: jürgen in POFIKK Add comments

kozosseg.jpgA tegnapi melankóliám elmúlt. A magyarázat nagyon egyszerű: ma beindítottuk végre az egyetemista közösségünket, amiről már hetek óta beszélgetünk Peti barátommal. A toborzás jobban sikerült, mint azt a legmerészebb álmainkban is hittük volna: alig fértünk be a terembe, lehettünk vagy huszan. Az első akadályt sikeresen vettük, a megszólítás hatott, most már csak az a kérdés, meg is tudjuk-e őket tartani.

Mert az egyetemista, az egy külön “állatfaj”. Tudom, én is az voltam. Meg még vagyok is, bár már halkabban mondom, s mindig körbenézek, nem tiltakozik-e valaki, hogy a PhD már nem játszik.

Hát igen, valószínűleg ezért koptak le fokozatosan az egyetemisták a POFIKK-ból. Eredetileg az is nekik lett kitalálva, végül is fiatal dolgozók és dolgozó fiatalok (basszus, tud valaki egy jó gyűjtőnevet azokra, akik már befejezték az egyetemet, de még nem családosak?) közössége lett. Ami nem baj. Sőt! Mint a mellékelt ábra mutatja, ennek a korosztálynak is van igénye a közösségi életre (mint ahogy, szerintem, minden korosztálynak.)

De az egyetemisták, azok a drága magyar emberek, még mindig közösség nélkül voltak Pozsonyban. Pedig anno a KIK innen indult. Bezony. Pont 20 éve. Épp ideje volt restartolni. Bele is kezdtünk pár hete Peti barátommal.

Mint anno a szenci ifi találkozót, ezt az ötletet is sör mellett beszéltük meg. Ő már akkor jelezte, hogy ez se sülhet el rosszul, az Aranyfácán a garancia rá. Hát, megmondom őszintén, hogy bár az előkészületek gördülékenyen mentek -  József atya támogatott, szerzett termet, Puss Sanyi szintén elvállalta a lelki vezetői “posztot”, a POFIKK-osokkal kicsit meccselnem  kellett, hogy megértsék, úgy a legjobb, ha külön marad a kettő, de az ő támogatásukra is számíthattunk – mégis nagyon feszült voltam az egész miatt. Mert egy közösséget nem lehet egyedül létrehozni. Ahhoz mások is kellenek, akik hasonlóan érzik ennek az igényét. De vajon éreznek-e még a mai egyetemisták (nem PhD-sok:) igényt egy olyan közösségre, ahol a Bibliáról, Istenről, hitről lehet nyíltan és tabuk nélkül beszélgetni?

A ma este megmutatta, hogy igen. Igen: van igény a közösségre. Igen: megérte dolgozni érte hetek óta. Igen: megéri folytatni az elkezdett munkát. Mert igen: Isten áldása van rajta! És ez a legfontosabb.

4 Responses to “A szó az egyetemistáké!”

  1. vis maior Says:

    hajrá hajrá
    Drukkolunk. :)

  2. jclayton Says:

    Fúha, gratulálok meg sok sikert kívánok ahhoz, hogy… mondjuk egy év múlva megjelenjenek itt az első szülinapi találkozó képei.

  3. sanya Says:

    Hi, en is ma osszefutottam 1 pozsonyi egyetemista ismerosommel, ajanlottam neki a ezt a kozosseget, erre kiderult hogy mar volt is az elso talkan.
    Sok sikert hozza !

  4. norotty Says:

    Akkor tavasszal már így sokan együtt sütögethetnénk a szalonnánkat! Ugye UP? fiataldolgozófiatalok, hááát esetleg fiatal értelmiségiek, vagy az túl vakbélgyuszi?

Leave a Reply