Ha egy szóval kéne jellemeznem ezt a karácsonyt, akkor azt mondanám: (szép)irodalmi. Amire annyira vágytam, hogy – mindenfajta lelkiismeret-furdalás nélkül, hogy a hobbim kárára hanyagolom a kötelességem – elmerüljek valamelyik zseniális író fantáziájának történeteiben, végre sikerült. Márquez, Steinbeck és Grendel – rájuk esett hazautazás előtt a könyvesboltban a választásom, mikor azon morfondíroztam a Phanta Rhei (egyébként meglehetősen gyér) kínálatát szemlélve, hogy mi lenne a legalkalmasabb választás a szeretet ünnepére. Mindhárom bejött.
G. G. Márquez: Erinnerung an meine traurigen Huren (Bánatos kurváim emlékezete)
Ezt még Bécsben vettem, s ha őszinte akarok lenni, az 50%-os árengedmény jobban motivált, mint az eddigi tapasztalataim Márquezzel. Tudom, tudom, a Száz év magány, az a zseniális mű, amit lehetetlen csak egyszer elolvasni, s amit nem is lehet úgy letenni a kezünkből, hogy ne olvastuk volna végig. Hát, nekem sikerült… Vagyis végigolvastam, de nem voltam tőle annyira elragadtatva, mint azt általában a környezetemben tapasztaltam.
Ez viszont kellemesen meglepett. Nem az, hogy egy 90 éves író beleszeret egy 14 éves kurvába kislányba, hanem, hogy ezt úgy is el lehet mesélni, ahogy ezt Coelho soha nem fogja tudni, hogy ne a kickert lapozzam végig a vonaton hazafelé helyette, vagy elfelejtsem megnézni a bundesliga klassiker-t a DSF-en. Nagy bókok ezek, kéremszépen!
John Steinbeck: Egerek és emberek
Na, ezt a kisregényt már legalább két éve meg akarom venni. Most, hogy sikerült, be is vágtam mindjárt együltőmben. Igaz, hogy csak 100 oldal, de ha 1000 lett volna, szerintem az se tűnik fel. Mint ahogy az Édentől keletre esetében se tűnt fel, hogy ez kétkötetes mű. Ahogy ez az amerikai író mesél, az lenyűgöző. Most nem volt szerteágazó cselekmény – csak egy drámai történet, a váratlan sorsfordulók is kimaradtak – de a szíven ütő csattanó nem hiányozhatott, és a tucatnyi (mellék)szereplő nevét se kellett megjegyezni – George és Lennie-ét meg nem lehet elfelejteni. Láttam a regényből készült filmet (John Malkovich parádés alakításával, ezt is ajánlom mindenkinek) is, úgyhogy tudtam mi lesz a vége. Ennek ellenére nem unatkoztam egy pillantra sem olvasás közben. Kell ennél nagyobb dicséret?
Grendel Lajos: Thészeusz és a fekete özvegy
Kb. két éve nyúltam először Grendelhez… No jó, ezt átfogalmazom. Még negyedikes-ötödikes egyetemistaként szégyelltem el magam, hogy egy folyosón sétálgatok egy Kossuth-díjas íróval, (lehet, hogy még ugyanabba a piszoárba is könnyítünk magunkon!), én meg nem olvastam még tőle semmit. És megvettem az Einstein harangjait. Inkább illendőségből meg felvidéki hazaszeretetből (vagy minek nevezzem ezt a furcsa identitástudatot), mint meggyőződésből. Na, a Thészeusznál a legkevésbé sem érdekelt a Kossuth-díj, (se a piszoár), hanem arra a pimasz lezserségre vágytam, amivel Grendel ötvözi a komoly életbölcsességeket a kacagtató poénokkal. Vagy a csípőből lőtt poénokat fűszerezi egy aggastyánnak is becsületére váló gondolatokkal? Nem tudom, hogy a korrajzának az élét szeretné-e tompítani humorral, vagy a szórakoztató elbeszélést szeretné-e egy kis bölcselettel komolyabbá tenni (ne legyen többet miért a piszoár előtt állnom, ha tudom, hogy az elő- és utószó írói fikció vagy valóság), de nem is érdekel. Ez a regény így tökéletes, ahogy van: szellemesen szatirikusan, szabadosan sztoikusan és sok egy kis erotikával fűszerezve. A legszívesebben kimásolnék belőle pár sort, hogy illusztráljam, miről beszélek, de az olyan lenne, mintha egy leszakított szirommal próbálnám bizonygatni, hogy milyen gyönyörű virág az orchidea. Nem lehet, el kell olvasni az egészet.
Ma volt az első munkanap a három ünnepnap és a hétvége után. Nem is bírtam ki, hogy ne menjek el a könyvesbe… Úgyhogy most Lázasan várom, hogy Eljöjjön az Ő országa… 
december 30th, 2008 at 17:30
úgy látszik elkapott a hév ezalatt a pár nap alatt
egyébként Thészeusz az elsö igazi irodalmi élményeim egyike, csak ajánlani tudom. a humor és stílus kicsit olyan kunderás, csak épp sokkal jobb 
december 30th, 2008 at 20:50
A nemet cim mast mond.A ponots forditasa ez :
Emlekezes szomoru kurvaimra.
Hogy milyen volt a banatos kurvaid emlekezete az mas tema…Amirol csak akkor tudhatsz valamit,ha azok azt elmontak neked.Termeszetesen minden az iro fejeben is szulethet,de azert a nyelv szabalyait kicsit be kell tartani.Leglabbis annyira,hogy a mondatok tartalma egyezzen.
december 30th, 2008 at 20:52
..javitas; pontos,
….elmondtak
december 30th, 2008 at 21:44
Kleiner Daniel: a fordítás nem tőlem van, hanem ez a hivatalos magyar címe a könyvnek. Mind a német, mind a magyar fordítás egymástól függetlenül történt az eredeti spanyolból. Ezért fordulhat elő, hogy van eltérés a kettő között. Ez teljesen szokványos dolog irodalmi művek címeinek (de akár filmeknél is) fordításánál.
Bóbita: aha, szerintem is
december 31st, 2008 at 19:43
Az értelmező szótár szerint az “emlékezet” szó egyik jelentése (irodalmi): emlék. Szóval nincsen ezzel a címmel semmi baj.
Amúgy ezt a könyvet én is olvastam, nem volt rossz, de olyan nagyon-nagyon nem is fogott meg. A Száz év magány nekem sokkalta jobban bejött.
Grendeltől még – szégyen, gyalázat – nem olvastam mást a SME-s tárcáin kívül, ezt sürgősen orvosolnom kell, bár tartok tőle, erre már csak jövőre lesz lehetőségem…