Először csak egy kommentnek szántam ezt a bejegyzést a közvélemény-kutatás végére, de hosszúsága miatt úgy döntöttem külön posztot csinálok belőle. Érkezett mindenféle vélemény: kapott a férj is rendesen, a barát se úszta meg, és a feleség se maradt ártatlan kis áldozat. Sokan hibáztatták mindhármukat, és még az is szóba került, amire én nem is gondoltam, hogy a corpus delicti (értsd a csábító lány a bulin) is hibás. Mi tehát az én véleményem, s mire is kerestem tulajdonképpen a választ?
Először is: úgy gondolom, teljesen igazatok van abban, hogy a felelős(ök) egyértelmű meghatározásához jobban kéne ismerni a történetet. De mivel tényleg nem konkrét esetről van szó, hanem az egész az én fantáziám szüleménye, nem akartam további részleteket beleiktatni, mert féltem, hogy azok akaratlanul is az én véleményemet fogják visszatükrözni. Ez a kerettörténet így is szolgált elég támadási ponttal mindhárom főszereplő irányába, kíváncsi voltam, hogy melyiket fogják a legtöbben kihasználni.
Egész pontosan az érdekelt a leginkább, milyen megítélésben részesül majd a barát, aki „árulkodott” (Titi, honnan tudtad?:) Mert ugyan a történet tényleg kitaláció, de nem „csak úgy” jutott az eszembe. Nem, nem voltam a szemtanúja egyik barátom felszarvazásának sem. Hál’istennek! (Meg amúgy is, az én barátaim nem lépnek félre, jóóó!) Hanem egy teljesen más kontextusban kerültem a „barát” szerepébe. Se házasság, se szex, se párkapcsolat nincs a valódi történetben, mégis úgy éreztem, ez a legmegfelelőbb párhuzam, ami kifejezi, milyen kellemetlen érzés, mikor belecseppensz valamibe, ahol már lehetetlen semlegesnek maradnod, és már a semmit nem tevés is egy állásfoglalás. Mondjuk én nem is akartam semleges maradni, nem is maradtam, de a valódi helyzetről tényleg nem szeretnék többet mondani.
Azt viszont elárulhatom, mi az én véleményem (ha valakinek még nem lenne világos): én elsősorban a férjet hibáztatom, illetve így: abból, ami a történetből kiderült, a férjet hibáztatom. Csatlakozom azokhoz, akik nem törnek pálcát a barát feje felett (ezt is megértük, hogy bóbitával egyetértek:). Szerintem pofátlanság volt a férj részéről előtte megcsalni a feleségét, cinkossá téve ezzel őt is. Ha abból indulok ki, hogy a barát a lelkiismerete szavát követve mondta el a feleségnek a dolgot (és nem hátsó szándékoktól vezérelve), akkor nem tudom elítélni. (Öööö, vagy csak a saját bizonyítványomat magyarázom?:) De továbbra is szívesen meghallgatom a véleményeteket, hogy ti hogyan járnátok el a barát helyében.
január 9th, 2009 at 09:31
hát, ezt is megértük
de azért volt már ilyen, ha jól emlékszem, bár van annak vagy ezer éve
amúgy meg felkötheted a gatyádat, hogy írj még egy olyan posztot, amihez több komment lesz majd
január 9th, 2009 at 14:11
Jürgen, valami ilyesmit sejtettem, hogy valami hasonló helyzetbe kerültél, csak nem ilyen megcsalós esetben.
Mivel érdekel a téma, továbbgöngyölíteném egy kicsit, erre a mondatodra reagálva: “Szerintem pofátlanság volt a férj részéről előtte megcsalni a feleségét, cinkossá téve ezzel őt is.”
Változtatna-e szerinted a helyzeten, ha nem a barát orra előtt történt volna a dolog, a férj csak elmondta volna a történetet a barátnak, tanácsot kérve, és arra kérve a barátot, hogy ne mondja el a dolgot a feleségnek?
január 9th, 2009 at 15:54
Huh, jó kérdés. Asszem nem, ebben az esetben nagyon nagy energiákat fektetnék abba, hogy a férj tisztázza a dolgot a feleséggel. (De ha mindenki számára egyértelmű, hogy én a feleség gyerekkori barátja vagyok, s a férjet csak a nőn keresztül ismertem meg, akkor ezt is pofátlanságnak tartom hehehe)
január 9th, 2009 at 16:18
Hm, látod, a nagy erkölcscsőszködésben efölött elsiklottam, hogy a barát a feleség gyerekkori barátja, és nem a férjé.
Szerintem többen elsiklottak efölött a részlet fölött.
Mindenesetre érdekes témafelvetés volt, nekem is eszembe jutott egy eset, lehet, hogy majd blogolok is róla.
január 9th, 2009 at 16:57
Én továbbra is amellett vagyok, hogy a kussolás művészete egy nagyon értékes valami, amit kellő gondolkodás mellett ne féljünk használni. Még akkor is,ha helyzete válogatja. A rizikós helyzetben való őszinteség és kipakolás eddig még csak bajt hozott rám
január 9th, 2009 at 17:08
hmmm… en is atsiklottam a folott h a barat gyerekkori baratja a nonek…
amugy ez jo korkerdes volt
január 9th, 2009 at 19:21
Titi: kíváncsian várom
január 9th, 2009 at 21:29
íme: http://asztalfiok.wordpress.com/2009/01/09/szappanopera/
január 9th, 2009 at 23:08
jurgen amugy szerencsed volt, hogy 53 kommentnal megalltunk, mert nekem meg voltak gondolataim, csak hat tegnap este elhagytam a laptopomat, aztan egy cseppet nehez lett volna elkuldenem;) … (csak egy hotel szobajaban maradt… masnap behoztak munkaba, ugyhogy meg jol is jartam, mert nem kellett cipekednem)