Elkezdődött hát a nyári szemeszter is. Elméletileg már a múlt héten, nekem gyakorlatilag csak ma. A lustálkodó laza első félév után, mikor hivatalosan Bécsben szorgoskodtam, most ismét befogtak Pozsonyban a tanszéken: ezúttal a német morfológia rejtelmeibe kell beavatnom a megszeppent elsősöket.
Bár nem is tudom, az-e a megfelelő jelző, hogy megszeppentek. Ketten ugyanis mindjárt azzal próbálkoztak, hogy aláírták magukat a múlt hétre is, mikor hiányoztak. Abban a pillanatban, ahogy rájöttem a turpisságra, az volt az első reakcióm, hogy ez mekkora szemtelenség, majd most jól megmutatom nekik. (Uh, már mutatkoznak rajtam a nemkívánatos tanári allűrök…) Aztán viszont – hál’istennek – gyorsan eszembe jutott, én hányszor megcsináltam ezt a partizánakciót, hisz ez a világ legtermészetesebb dolga egy egyetemistánál, s a “bocs lányok, ez most nem jött be” szavak és egy enyhén provokatív lekicsinylő mosoly kíséretében elegánsan kihúztam a nevüket a múlt heti mezőből. Ekkor nyertem vissza teljesen a nyugalmamat.
Volt bennem ugyanis izgalom rendesen. Kb. mint mikor a legelső órára mentem. Pedig nagyon bíztam benne, hogy a DiNaMit-os bevetések, a hálós tapasztalatok, ill. a tihanyi képzés majd a pulzusszámomra is jó hatással lesz óra előtt. Hát nem… Egy valamiben azonban nagyon nagy segítségemre volt az utóbbi hónapokban felhalmozott tudás és tapasztalat: abban, hogy hogyan kezeljem ezt az izgalmat.
Képes voltam kívülről figyelni a viselkedésem és a reakcióim, tudatosan engedni a stresszt dolgozni magamban addig a pontig, amíg serkentőleg hatott az agyműködésemre, majd berántani a kéziféket, mikor bénítani próbált. Pont ennek az adrenalinnak a köszönhetően sikerült – szerintem – az első óra a legjobban. Végig a kezemben éreztem a gyeplőt, nem féltem hátat fordítani az osztálynak, s írni a táblára, mert biztos voltam benne, hogy ha el is kezdenek nyüzsögni, vissza tudom állítani a rendet. Így is történt.
A másik két órán már kevésbé voltam ilyen magabiztos. Valószínűleg pont azért, mert a sikertől felbuzdulva eltűnt a stressz, s annak jótékony hatása is. Na meg el is fáradtam. (Na meg egy meglepetés-képeslap megint visszaröpített Párizsba…:) Ez lehet, hogy elég furcsán hangzik, de picit elszoktam tőle, hogy huszonvalahány szempár folyamatos kereszttüzében álljak, s ilyenkor az összpontosítás és a nyugalom megőrzése bizony emészti az energiát. Aki próbálta már, az tudja, miről beszélek.
Aki meg nem, az álljon ki beszélni 90 percre húsz huszonéves elé. Nem egyszerű feladat. De ha sikerül jól megoldani, az csodálatos érzés. Én szeretem ezt az érzést. És szeretek tanítani.
február 19th, 2009 at 16:57
Tanar ur kerem, tenyleg kihuzta a lanyok nevet a jelenletrol…… de tanar ur kerem, egy alkalmommal szemet hunyhatott vona. ezt a nagyitos kepzeseken igy tanitjak? (kacsintos smileyt, hogy lehet csinalni)
jurgen, gratula
február 19th, 2009 at 17:19
Sajnos amíg a tanárnak nem lesz joga tarkón lőni az engedetlen diákokat, addig ez így fog menni, hamisítgatnak, hamisítgatnak.
(most hirtelen beugrott egy jelenet, ahol a tanár kegyelmet gyakorol és inkább behívja a kabinjába egy beszélgetésre a rendetlenkedő két lányt, de ez talán nem személyiségfejlesztő dráma volt, hanem pornó….
)
február 19th, 2009 at 17:27
jaj, akkor erre az orara siettel, amikor hivtalak?;) … hat,nekem biztos nehezemre esett volna 20 csajjal szemezgetni egyszerre…. en bandat az egyik gyakorlaton elvittem serezni meg hokimeccset nezni (majales volt, meg a hokivalogatott is jatszott, aztan mondtam a fijuknak, hogy ideje lenne mar megtanulnotok onnalloan dolgozni es feldtam nekik hazifeladatnak a tananyagot)… komolyan… viccen kivul… respekt az megvolt, latjak hogy ertek a dolgokhoz, meg ha nem is beszelem az allamnyelvet:) … a faaa… csak viccelek… jo kis szorakozas volt mindig… szemeszter vege mondta az egyik gyerek, hogy en jobban elmagyarazom a tananyagot, mint a docens az eloadasokon … mondjuk ez termeszetes
február 19th, 2009 at 17:29
jclayton… ezt a modszert mondjuk en szivesen alkalmaztam volna, ha lett volna lany az osztalyban;) … igy csak a kocsmakban simitottuk el a problemakat;)
február 19th, 2009 at 18:45
jclayton, te javíthatatlan vagy. Ha jobban ismernéd a helyzetet az egyetemen, nem mondanál ilyet. Nekem pl. nincs saját kabinom…
És ez bizony szukebb kereteket szab a módszertani eszkozok alkalmazásának… 
február 20th, 2009 at 08:30
én ismerek egy olyan helyet …
február 20th, 2009 at 09:41
milyen helyet, wassernixe?
február 20th, 2009 at 09:46
modszertani eszközök alkalmazásához megfelelöt. hallottam rola
február 20th, 2009 at 14:01
Jurgen, ha nincs is sajat irodad, biztosan van olyan megerto kollegad, aki szivesen kisegit, rendelkezesre bocsatja a termet a modszertani eszkozok hasznalatahoz. (Plane, ha utana az alanyokat esetleg athagyod neki, es o is alkalmazhatja rajtuk/veluk a sajat modszertani eszkozeit…)
február 20th, 2009 at 14:16
Ha már így megmozgattam mindenkinek a fantáziáját, itt egy videó (sajnos egy alapszintű angoltudás kéne hozzá…)
http://www.spike.com/video/roadside-ass/3101845
ja, és ha lehet, inkább lehalkítva nézzétek a munkában. ne adjon okot ez a pár forró pillanat… félreértésekre…
február 20th, 2009 at 15:45
jajjkéremmmszépen, én itt nagy őszintén elkezdek írni a tanári szakma szépségeiről, oszt hol kötnek ki a drága kommentelők? ezúton is csókoltatom freud papát