Bezony. Rég volt ennyi meglepetésben egymás után részem, mint ma. S a legtöbb nagyon kellemesen érintett, még az is jól végződött, ami elsőre inkább átoknak tűnt, mint áldásnak. Hát nem csodálatos, hogy pont szólnak bele a “véletlenek” az életembe, mikor a tudatosságot választom életem aktuális jelszavának? De igen, pláne, hogy a kettő nem egészen zárja ki egymást. Úgy érzem, hogy egész tudatosan kezeltem a váratlan helyzeteket.
Az elsőnél szükség is volt a lélekjelenlétemre. Már kezdtem azt hinni, hogy a diákok nem tudnak meglepetést okozni nekem. Tévedtem. Hazudnék ugyanis, ha azt mondanám, hogy nem ért váratlanul, mikor reggel az osztályterembe lépve megkérdezte tőlem az egyik diák, hogy nem készülhetne-e inkább a következő órára, mert dolgozatot írnak. Csak hogy világos legyen a szituáció: ennek a diáknak kellett felkészülnie egy témából s bemutatót tartania az órán. Ja igen, s előtte még késett is 10 percet. S akkor azt már csak a rend kedvéért említem meg, hogy a házi feladatát se készítette el.
Pár hónapja éve még alaposan kihozott volna a sodromból, most azonban sikerült megőriznem a nyugalmam. Szépen futottunk egy kört a csoportban, hogy a többiek mit szólnak ehhez, s ők hogyan döntenének egy ilyen helyzetben (mondjuk 5 év múlva élesben egy 32 fős gimnáziumi osztályban), majd az elhangzott javaslatok közül kiválasztottunk egyet: plusz feladat – játék formájában – büntetésként, aztán készülhet a dolgozatra. Bűntudat megvolt, többiek nem kaptak vérszemet, hogy ilyet is lehet, s az óra is szépen lezajlott utána. Mondjuk ehhez kellett egy sort improvizálnom, de hálistennek még rémlett valami a Konjunktiv I-ból J
A következő meglepetés óra után ért, mikor az egyik diáklány megkérdezte, hogy nincs-e kedvem este velük tartani színházba (Schiller: Kabale und Liebe), mennek vagy huszan az évfolyamból + pár tanár még. Villámgyorsan futtattam az esti programomat az agyamban (foci elmarad, BL-negyeddöntő csak 20.45-től), s igent mondtam.
A harmadik dolog, ami váratlanul ért, de végképp nem bosszankodtam miatta, hogy elmaradt a délutáni órám. Ezt kevésbé szeretem, mint a reggelit. S amúgy is szükségem volt hazaugrani átöltözködni a Nemzeti Színházba.
A legnagyobb – és legörömtelibb – meglepetés a színházban ért! Na, nem az előadáson (ami egyébként nagyon tetszett), hanem utána a ruhatárban, mikor semmiből semmi ott termett előttem Katka. Az a Katka, akivel öt évig koptattuk együtt az egyetemi padokat, akivel három hónapig laktam együtt Brémában, s akit két éve nem láttam. S most újra úgy nevettünk fel együtt, mint anno azokon a vacsorafőzős_pudingozós_sörözős brémai estéken. Semmit nem változott (hacsak annyit nem, hogy így rövid(ebb) hajjal sokkal elragadóbb): ugyanolyan energikus, életvidám és pozitív, mint volt. Jólesett újra találkozni valakivel, akiből optimizmus és életöröm áradt!
Ezt a napot már az se tudta elrontani, hogy Ballack nem játszhat BL-döntőt.
május 7th, 2009 at 11:49
amugy nekem is kinaltak 5 szinhazjegyet estere a Rudolfiniumba… vagy nem is szinhaz volt, hanem vlmi koncert, de mondtam a tobbieknek, hogy szerdan Hiddink lesz a karmester es egy katalan nepzenet fog elhuzni;) … meg azert hangversenybe meg szinhazba elmehet barmikor az ember, de egy cselszkij-barca meccset nem mindennap lat a zember:) … jaja, ballack sajnos kihagyja a kovetkezo meccset, mert sargalapot kapott