halo_tataMintha csak tegnap lett volna, mikor engedve a nővérem csábításának úgy döntöttem, hogy elmegyek, s megnézem, milyen is az a Háló tábor, amiről Ivetka olyan csudaszépeket mesél. Nos, úgy megnéztem magamnak, hogy idén ez már a harmadik táborom lesz. S minden valószínűség szerint az utolsó olyan, ahol ifi szervezőként veszek részt. Remélem, szép búcsú lesz.

A brémai kiruccanás ugyanis kizárja, hogy jövőre részt tudjak venni a szervezésben. S ez így van jól: még véletlenül se kaphat el a csábítás, hogy újra belevágjak. Nem azért, mert unom, hanem mert itt az ideje a váltásnak. Az idei tábor igazi kihívása ez lesz: megtalálni azokat az embereket, akik átveszik a stafétabotot. Vagy azt az embert, aki meg tudja találni és szólítani a többieket. Merthogy a Háló ifi koordinátori posztjára is új arc kerestetik (hivatalosan ezt úgy hívják a Hálóban, hogy az ifiért felelős Háló Parlement-tag, de nekem ez nagyon nevetséges fontoskodó vicces)

Kíváncsian várom az elkövetkező egy hetet:

  • az előadásokat (Vajon a többieknek is úgy fog tetszeni Süveges Gergő, mint nekem Egerszalókon?)
  • a kiscsoportomat (Ezúttal kikkel hoz össze a sors?)
  • a focibajnokságot (Két vesztes döntő után, sikerül-e idén elhódítani a kupát?)
  • a bűnbánati liturgiát (Lesz-e elég bátorságom elmenni gyónni?)
  • az esti sörözéseket (Megint énekes-gitáros körítéssel a lá Schön Gyuri?)
  • a felvidéki napot (Idén vajon mit fogunk összeimprovizálni?)
  • a régi ismerősöket (Vajon ők is azt érzik-e, mintha csak pár nap telt volna  el a tavalyi tábor óta)
  • az új arcokat (Ugye lesznek?)
  • egy nagy beszélgetést Gyögyővel (Hogy miről konkrétan? Vele bármiről. Mindenről!)
  • a Háló parlament ülését (Uh, biztos, hogy jól vagy, up?)
  • a nagy szabadtéri gitáros miséket (Hát nem a természet a legszebb templom?)
  • K. A. hirdetéseit (Hallott már valaki kreatívabban és jópofábban információkat átadni egy pár százas tömegnek?)
  • a székely tájszólást (Hát az egy gyönyör, nem?)
  • azokat a pillanatokat, amikre nem számítok (Hogy vidámak vagy szomorkásak legyenek? Mindegy, csak legyenek!!!)

Irány Sátoraljaújhely!

Leave a Reply