Már az Enikő lagzija után eldöntöttem, hogy az unokatesóm lakodalmában újraélesztem a felénk már elfeledett vőfély játékokat és mondókákat. Szombaton az elhatározást tettekre is váltottam. Most nem paráztam ennyire, de öltözködés közben nagy volt a csábítás, hogy csak a hóttutizicher dolgokba menjek bele, s azokat a játékokat, ahol a vendégek közreműködésére is szükség van – ismerve a saját rokonságomat – hagyjam ki. Ellenálltam a csábításnak, s még nem láttam ugyan a videofelvételt, de úgy érzem, minden kitűnően sült el. Legalábbis, ami rajtam múlt. Megtépázott önbizalmamnak fontos volt most ez a sikerélmény!
(S ezt még a másnapi – hogyismondjam szépen – rokoni “indulatáttétel-dömping” sem tudta elrontani…)
Hmmm, most már kifejezetten szeretném, hogy a vőfélykarrieremnek legyen harmadik felvonása is! 
szeptember 21st, 2009 at 09:44
Oké, akkor az esküvőmet gyorsan benyomom a brémai távozásod előttre. Valahonnan meg kerítek menyasszonyt-násznépet.
szeptember 22nd, 2009 at 00:46
Hajrá, hajrá!