Még a Háló táborban elvégeztünk egy önismereti tesztet. A témája a konfliktuskezelési módszerek voltak: hogy a versengő, problémamegoldó, kompromisszumkereső, elkerülő vagy alkalmazkodó attitűdök dominálnak-e konfliktusmegoldásaink közben. Engem meglepett a saját eredményem. Legalábbis elsőre. Aztán, ahogy elgondolkodtam rajta, valóban: az utóbbi hónapokban a szükségesnél többször adtam fel az elképzeléseimet s alkalmazkodtam mások igényeihez.
Nézegetve a tesztet eszembe jutottak azok a “nem megmondtam?” érzések, amik korábban csak ritka vendégek voltak a mellkasomban. (A korábban legyen mondjuk az egy-másfél évvel ezelőtti életem.) Emlékszem azokra a forrófejű vitákra, amikor a saját igazam biztos tudatában képes lettem volna az egész világgal is szembeszállni. S szembe is szálltam. Ha az egész világgal nem is, de családtagokkal, évfolyamtársakkal, barátokkal, ad hoc ismerősökkel annál gyakrabban.
Aztán szépen rájöttem, hogy minden igazság relatív, így az enyém is. S hogy csak egyetlen abszolút igazság létezik: a szeretet. S mit számít, ha igazam is van, ha ez az igazság a másik embernek csak fájdalmat okoz. Mert a rossz szándékkal kimondott igazság rosszabb, mint a hazugság. Az ember került az első helyre, nem a saját kis igazságom illúziója.
Akkor, a teszt eredményének hatása alatt tudatosítottam, hogy átestem a ló másik oldalára. Túl sokszor engedtem el jobb megoldásokat és színesebb ötleteket csak azért, mert el akartam kerülni a versengést. Egész pontosan: nem vállaltam a felelősséget. Pedig az idő sokszor engem igazolt.
A Háló tábor egyik legnagyobb eredménye számomra ez a felismerés. Hogy a talentumokkal felelősség is jár. S gyáván nem tudomást venni róluk ugyanolyan vétek, mint gőgösen túlértékelni őket.
Tegnapelőtt a POFIKK-osokkal újra megcsináltuk a tesztet. A versengő attitűd két fokozattal feljebb végzett, mint két hónapja. Kezdetnek nem is rossz. 
szeptember 24th, 2009 at 18:45
Ilyen tesztet én is szívesen csinálnék!
szeptember 24th, 2009 at 18:45
kuld el leci a tesztet, en is megakarom csinalni. kivancsi vagyok azt mondja e rolam amit en gondolok magamrol
szeptember 25th, 2009 at 00:00
Szerintem nem mindig megalkuvas, ha attadod a dontesi lehetoseget masnak. Egyszeruen lehetoeget adsz neki is , meg ha selyted is hogy te jobban tudnad. Mindenki igy inditt egy palyan, hogy idonkent eselyt kap, meg ha van aki esetleg jobban tudna csinalni….
szeptember 25th, 2009 at 08:52
jahajj, sose higgy a teszteknek, konzerv mind. inkább figyelj oda az életben, hogy ténylegesen hogy csinálod…szerintem
szeptember 27th, 2009 at 23:19
Sanyi: egyetértek. A szóban forgó esetek olyan szituációk voltak, ahol egyenrangú felekként szerepeltünk. Az utánpótlásképzést, ahol kellett sztem jól megoldottam – ez a pozitív hozadéka volt ennek.
(Azé’ vannak jobb fajta konzervek is, nem?) 
Kriszta: juvann juvann, de ez tényleg igazat mondott, s nem csak nekem
szeptember 28th, 2009 at 14:01
nekem sosem votak szimpatikusak a forrofeju, a vilaggal is szembeszalni kepes, csak azert h.sajat igazukat vedjek, tipusu emberek (remelem nem vagyok hipokrita azzal h. ezt mondom)