A szavak helyett most beszéljenek a képek, hogy miért is volt perfect ez a hétvége. Képriport a rimaszombati DÖK-tréningről.
A megérkezés pillanatai. A terem ijesztően kicsi volt, de tudtuk, hogy csak a péntek estét kell itt töltenünk, aztán vár ránk egy tágas osztályterem. (A hétvége első tanulsága: nem vakarni az orrod, mikor fényképeznek!)
Képekkel mutatkoztunk be: ki hogyan érzi épp magát.
Aztán közösen megalkottuk a hétvége szabályait, amit szépen mindenki alá is írt. Aki vétett ez ellen, az kőkeményen meglakolt érte (mint azt majd látni fogjuk)
Íme, a szabályok, avagy a DÖK RULEZ. 
A bemutatkozás és a keretek tisztázása után bele is vágtunk a közepébe. Mindenki elkészítette a saját címerét, így tudtuk meg egymásról, ki hogyan és miért is került a DÖK-be, s mi a célja az elkövetkezendő egy évben.
A hivatalos programot egy holdköszöntővel zártuk a csillagos ég alatt. A nem hivatalos rész még folytatódott zenehallgatással, beszélgetéssel és kacagással, nekünk meg stábolással…
Reggel elbúcsúztunk a kollégium szűk társalgójától s megkerestük az új tágas osztálytermet. S közben belekóstoltunk, milyen az vezetni és vezetve lenni.
Aztán kreatívkodtunk egy kicsit: egymással és egymásból “faragtunk” szobrokat.
Hogy aztán széken oldjunk meg közösen az őrült feladatokat, amelyek trénereink fejéből pattantak ki…
…akik egyébiránt szintén nagyon élvezték a hétvégét!
A délelőtt lezárásaként “közösültünk” egy jót…
A déli menü: spekacski minden mennyiségben
Délután jöhetett a nagy próba: vajon sikerül-e úgy felépteni a hidat, hogy átmenjen rajta a kicsikocsi?
Sikerült! Ráadásul mindjárt elsőre!
Levezetőnek pedig kell-e jobb játék, mint a japán foci? Pláne, ha csak egy fiú van a csoportban…
És akkor induljon körbe a hió labda! Az elején még elfért a tenyeremben…
…a végén meg már ketten is alig bírták!
A vacsora elkészítése is kedélyes hagulatban telt.
Csakúgy, mint a vacsora elfogyasztása.
Este pedig következhetett a felhőtlen móka. Ugye nem is olyan könnyű átmászni egy kötélkarikán, ha közben nem engedhetjük el a kezünket…
…és csak a szánkat (és egyéb testrészünket használhatjuk).
Így néz ki egy tutajon 17 ember, ha csak 14 lábuk és 5 kezük lehet a földön.
Ez pedig már a szabálysértők büntetése. Akinek a záloga bekerült a két nap során, annak meg kellett izzadnia, hogy kiváltsa őket. Egyetlen szépséghibája a dolognak az volt, hogy a trénerek zálogai is bekerültek a kupacba…
Volt akinek fekvőtámaszokat kellett csinálnia.
Másoknak vakon felismerni, hogy ki áll előttük. Naná, hogy a trénert kérték oda a többiek. S még álcázni is próbálták. Csak arról feledkeztek meg, hogy ő meg elfelejtett borotválkozni reggel…
Ilyen az, mikor a hóhét akasztják. Ugyanaz fordítva. Nekem már nehezebb dolgom volt: valahogy pillanatok alatt megszaporodott a szemüvegek meg a nyuszifülek száma, hogy még ennyi segítségem se legyen. (De hogy a saját szemüvegemmel szivatnak meg!?)
“Szamár vagyok, szamár vagyok, szamár vagyok..” Erika se úszta meg a szivatást.
Azért egymást se kímélték: itt például szőlőt kell enni kezek nélkül.
Ez meg már a nap kicsúcsosodása, a papírgolyócsata kezdete. Mint az jól látszik, már a barikádépítés alatt összecsapott a két csapat.
“Nesze neked!”
“Segítséééééééééééééééééég!”
“Támadááááááááááááás!”
Miután kiháborúskodtuk magunkat, békés pontot tettünk a nap végére, felköszöntöttük az egyik DÖK-tagot. Boldog születésnapot, Szendi!
Vasárnap megválasztottuk a DÖK-elnököt. Íme ő lett a befutó, baloldalt.
És szépen lassan elkezdtünk búcsúzni egymástól: itt a hátakra írt személyreszabott üzenetekkel.
Itt pedig közösen, egy csapatként tettünk pontot a képzés végére. Hajrá lányok (és Gyuszi!)
szeptember 29th, 2009 at 20:30
ódeátjön, minden! a barikádépítős résznél végleg rám tört a borzongás. a pozitív fajta, persze…
a végső végeredményt meg majd meglátjuk júniusban, az éves DÖK-beszámolóban
szeptember 29th, 2009 at 22:26
Ami Rimaszombatban történik, az eleve csak tökéletes lehet, ugyebár
