Holnap ilyenkor már úton leszek valahol Bécs és Hamburg között az osztrák vasútvállalat egyik jól felszerelt vonatában. De most még itthon vagyok, s rám tört a “nem-akarok-menni-sehova” érzés. Megint.
Az utóbbi napok már a búcsúzásról szóltak. Kedden Dzsettel csaptunk – hosszú idő után – egy közös görbe estét. Szerdán a már szépen gömbölyödő nővérem kérte egy forró öleléssel, hogy vigyázzak nagyon magamra. Csütörtökön édesanyám adta rám könnyezve áldását. Pénteken a POFIKK-os társakkal mókáztunk egy jót búcsúzásként.
Ma meg Máriavölgybe zarándokoltam a szenciekkel. Egész nap a természetben, szeretett és szerető emberek körében. Sokat nevettünk, pálinkázgattunk, imádkoztunk és beszélgettünk. Még gyónni is elmentem. Felemelő érzés volt.
A kollégiumi szobámba érve először felfedeztem Tünde útravalóját, majd Ambrus lepett meg egy telefonhívással és jókívánságaival az útra. Mindkettő nagyon jól esett.
Most azt érzem, hogy mindenki, akit szeretek, s aki engem szeret, itthon van: Guszonán, Füleken, Pozsonyban, Szencen, Budapesten… Én meg fogom magam, s elutazom tőlük több száz kilométerre egy évre. Miért?
Mi az a rakoncátlan érzés bennem, ami húz kifelé a megszokott világomból a homályos ismeretlenbe?
Nem tudom. Csak engedelmeskedem neki…
október 4th, 2009 at 01:27
Sok szerencset Peter!
Hidd el (nekem valoban elhiheted) jot fog tenni. Most meg a
szorongas dominal (amit a komfortzonabol valo kilepes hozza magaval),
de amikor mar a vonaton ulsz, tele leszel izgalommal. Nagy utazas….
Irod, mindenki, akit ismersz egy kis teruleten belul el. Ez kitagul majd. Uj baratokkal…
Ha megengeded, leirom, amit az Aputol kaptam annak idejen. O Kassara jart gepipariba, es kedvenc tortenete, hogy az egyik tanara azt mondta utravaloul nekik, menjetek, jarjatok a nagyvilagban, tanuljatok, utazzatok, es utana lassan, fokozatosan haza.
Es soha nem feledd ki vagy.
T
október 4th, 2009 at 09:34
Hm, azt hiszem tudom, milyen érzés. De egyet értek a fentiekkel, elmúlik már a vonaton
Aztán, ha 10 hónap múlva jössz majd haza, lehet megint előjön, hogy nem akarsz menni sehova. Haza sem. De azért remélem jössz
október 4th, 2009 at 10:05
Szerencsés utat! Terveztem, hogy jelentkezek az elmúlt pár napban, de el voltam foglalva azzal, hogy lázban meghaljak. Szóval csak így.
október 4th, 2009 at 19:54
jclayton meg nem halj, ki fogja felvenni a harcot a Barakekkal?
))) amugy
tisztelet az okos ervekert!
Peter kellemes utat!
október 5th, 2009 at 20:06
kerd ki, aztan majd kiugrunk latogatoba;)
október 5th, 2009 at 21:45
Köszi mindenkinek! Jclayton, te meg gyóyulj meg!
november 14th, 2009 at 15:10
Az ismeretlentol mindig felunk, aggodunk, izgulunk. Ha ez nem lenne, nem is lenne érdekes és hasznos a dolog, csak azok a lépések visznek ELORE, amelyek nehezek, a sziklas-szuk uton vezetnek, amelytol mi magunk tartunk, hacsak kicsit is. Tudd, hogy ez igy van jol, ha novekedni akarunk bolcsessegben, tudasban es bizony szeretetben is félelmetes dontéseket kell hoznunk. (Bár gondolom, erre már magad is rájottel, most hogy már tobb mint egy hónapja kinn vagy. Gondolok itt most Herr M.re, és mindenki másra akiket nem ismertél volna meg ha itthon maradsz
)