Az első brémai hétvégét – a szombat délutáni múzeumlátogatást az erasmusokokkal, az únózást és becherovkázást a kameruni lakótársakkal, az éjszakába nyúló chatelést wassernixével – beárnyékolta egy gyászhír: Józsi bácsi befejezte hosszú hónapok óta folytatott küzdelmét a halálos betegségével. A rák győzött. Szombaton temették Guszonán. Isten nyugosztalja.
Józsi bácsit akkor ismertem meg jobban, mikor a mostani házunkat újítottuk fel. S nem csak megismertem, hanem nagyon meg is szerettem. Ő volt a mesterkőműves, akinek az irányítása alatt a folytak a munkálatok 3-4 hónapig. Idén augusztusban volt pont tíz éve.
Ez alatt az idő alatt – meg utána is – nagyon sokat tanultam tőle. Nem csak azt, hogyan kell a kőműves kalapáccsal kihúzni a szöget a deszkából vagy úgy megkeverni a maltert, hogy az megragadjon a falon, hanem azt is, hogyan lehet a legnehezebb munkát is derűsen végezni, s fáradtan is megőrizni az optimista jó kedvünket.
Mert Józsi bácsit nem hallottam soha panaszkodni. Helyette inkább mesélt – a fiatal kori élményeit imádtam hallgatni, nagy előszeretettel viccelődött – a pajzán versikéit nem lehetett kibírni kacagás nélkül, és még ennél is jobban szeretett kérdezgetni – “És a lányokkal mi a helyzet?” – ez volt a kedvenc kérdése. S nem az egyetlen. De úgy tudta feltenni őket, mindet, hogy nem lehetett nem válaszolni rájuk…
Nagyon szerette a térképeket. Mikor megtudtam édesanyámtól, hogy beteg, eldöntöttem, hogy veszek neki egy világatlaszt. Húsvéthétfőn vittem el neki. A maga szerény, visszafogott módján fogadta. De éreztem, hogy nagyon örül. Töltött is mindjárt egy kupica házipálinkát… Nekem. Magának már nem.
Nosztalgiáztunk még egy jót: bebetonozott kőműveskalapácsról, befalazott sörösüvegről, esti nótázásról, közös kukoricafőzésről… Még láttam egyszer-egyszer felcsillanni a szemeiben a régi tüzet, de a lüktető életerő szépen lassan elkezdte átadni a helyét a szomorú beletörődésnek.
A halál nem válogat. A legderekabb embereket is elviszi. Józsi bácsit is elvitte.
Józsi bácsi, nyugodjon békében!
október 14th, 2009 at 14:21
Isten Önnel Józsi Bácsi, így ismeretlenül is köszönöm a kolbásznak álcázott finom pálinkát!