Nem vagyok az a megrögzött filmőrült, akinek ha nincs meg a napi heti filmadagja (három Monty Python meg két Pedro Almodóvar egy kis Kusturicával megspékelve), akkor elvonási tünetei vannak, de a jó filmeket nem vetem meg. Nekem az a “jó” film, ami megszólít, elgondolkodtat, megdöbbent, esetleg elringat vagy megvigasztal. Az utóbbi pár napban két ilyet is láttam.
Az első A hullám (Die Welle). Dennis Gansel filmdrámája 2008-ból, ha mond valakinek valamit ez a név. Nekem nem mondott. Dedo ajánlotta a filmet, ezért húztam le a hálózatról.
Azt hittem, hogy a náci témát már nem lehet úgy tálalni, hogy az ne okozzon deja vu érzést. Tévedtem. Pedig egy 21. századi német középiskola osztálytermének autokráciáról szóló projekthetét kerettörténetnek választani teljesen kézenfekvő dolog a film megtekintése után. Pont ettől eredeti.
Kezdetben vala egy innovatív tanár, aki rendhagyó módon szeretné megtartani az óráit, egy meggondolatlan megjegyzés az elcsépelt náci múltról, ami már úgyse ismétlődhetne meg még egyszer, és egy vakmerő ötlet, hogy próbálja ki az osztály a saját bőrén az autokráciát. Ez a “kísérlet” a mozgatórugója a történetnek. Annak a történetnek, melyben tanúi lehetünk, hogyan működik a tömegpszichózis, milyen ereje van egy közösségnek (akár pusztító is!), mennyire nehéz ellenállni a csoportnyomásnak, s hogy milyen könnyen kicsúszhat a kezünkből az irányítás… A kísérlet sikerült. Túlságosan is. A film meg sikert aratott. Nálam mindenképp.
A másik A lé meg a Lola (Lola rennt). Ez nem új, s nem is eredeti. De ez cseppet sem válik a kárára. A film nézése közben úgy éreztem magam, mintha a Forrest Gump meg a Butterfly Effect rendezőit összeengedték volna azzal a misszióval, hogy a két produkcióból gyúrjanak egyet, s ennek az eredményét látnám. Lola fut, és a rohanása emberi életutakat befolyásol (Forrest Gump) és Lola nem adja fel, megváltoztatja a sorsát, s ezáltal másokét is átírja (Butterfly Effect). Legfőképp a barátjáét, akinek az életét igyekszik megmenteni, és az édesapjáét, akitől meg akarja szerezni az ehhez szükséges 100 000 márkát. De a hajléktalanét is, akinek az ölébe pottyan egy táska pénz, a bevásárló kocsis néniét, akit majdnem elgázol, az apja szeretőjéét, aki egy másik férfitől vár gyereket, a vagány gyerekét, aki lopott bringát akar rásózni vagy a mentősét, aki végül az apja életét menti meg.
A film egyszerre nevettet meg a kínosan parodisztikus jeleneteivel és gondolkodtat el az emberi karakterek nyers megformálásával. A grafikai megoldások egy pillanatra se engedik elfelejteni, hogy művészi fikció szemtanúi vagyunk. De az ismerős berlini utcák afelől se hagynak kétséget, hogy Lola akár a valóságban is rohanhatna. Előttünk, mellettünk, velünk szemben, megváltoztatva a mi sorsunkat is. Vagy rohan is, csak nem vesszük észre, mert mi is rohanunk…?
október 15th, 2009 at 08:33
dolgozik az agy
október 15th, 2009 at 14:09
kicsit nosztalgiazok itt neked
http://www.youtube.com/watch?v=GeEM7bluhxA
Lola rennt-nemetperiodusomat juttatja eszembe, a filmplakat kicsinyitett masa a szobam falan volt, a betetdalat csak ugy vartm a vivan, a filmet nem lattam mert akkoriban nem ilyen netes idoket eltunk…. de legkozelebb megnezem…kosz h. eszembe juttatad.
október 15th, 2009 at 14:25
A Hullámot csak a nyolcvanas években csinált amcsi tévéfilmben láttam, de az is jó volt.
…és pont ezt a számot akartam én is belinkelni, de megelőztek
október 15th, 2009 at 23:00
Amcsi tévéfilm? Ou, akkor az ötlet csak remake?
Ja-ja, ez kimaradt a posztból, de sztem is nagyon ott van a zene a Lolában! Ebben is hasonlít a Forrest Gumpra, annak is király a zenéje!
október 16th, 2009 at 09:21
http://www.imdb.de/title/tt0083316/ igen. viszont azt nyilván tudod, hogy ez egy valóban megtörtént eset megfilmesítése, az is Amerikában történt.