Dugig volt a konyha este, mikor haza érkeztem. Kameruni lakótársaim valami projektet tárgyaltak meg épp. Mivel nem voltam farkaséhes – a városban benyomtam egy pizzaszeletet – csak megkérdeztem, mikor végeznek vagy tartanak szünetet, hogy aközben megvacsorázhassak. Azt mondták másfél óra múlva. A másfélből lett három, cserébe viszont megint nem kellett főznöm: amint megjelentem a konyhában, már nyomták is a kezembe a tányért, hogy szedjek a condre-ből meg a yamsból…
A condre egy növény, amit megfőznek s mártással esznek. Ők állították, hogy a banánhoz hasonlít, de ez legfeljebb az alakjára érvényes. Az íze nekem a főtt krumplit idézte. De finom volt, pláne a mártással. Mikor én érkeztem a húsnak már hűlt helye volt, de Robert nagyon előzékenyen át akart passzolni egy hatalmas darabot a tányérjából. Szerencsére egész gyorsan megértette, hogy miért nem kérek pénteken húst.
“Katholisch? Ischauch, aber esse Fleisch. Isda schlimm?” Miután megnyugtattam, hogy nem, egye csak bátran, már villantak is a hófehér fogai, hogy elnyeljék a sült húst.
A yambs is egy növény. Állítólag ez már tényleg a burgonyához hasonló, csak egy picit csípős. Spenót volt a körítés hozzá (amiről később kiderült, hogy csak valami káposzta), úgyhogy én inkább csak magában kóstoltam meg. Nem igazán éreztem, hogy pikáns lenne, igazából nem éreztem, hogy bármi íze is lenne. Valószínűleg ezért hajtogatta Arthur, hogy ezt spenóttal kell enni (ami amúgy káposzta).
Még sört is kaptam – ezt is kérdezés nélkül nyomták a kezembe. Én meg nem szeretem a konfliktust, hát elfogadtam.:)
Nagyon jól érzem magam közöttük, nyitott, barátságos emberek ezek a kameruniak. S nem csak a vacsorameghívások miatt, hanem az egész lényükből árad a vidámság és az optimizmus: ahogy reggel beköszönnek a konyhába, ahogyan megkérdezik, hogy “Peteeeer, halloooo, wiegehts?”, vagy ahogy gesztikulálva, érzelemdúsan magyaráznak egymásnak. Olyan otthonias légkör uralkodik a lakásban. És valóban, úgy élnek itt, mint egy szép család. Még csak két hete vagyok köztük, de egy picit már én is családtagnak érzem magam.