Alakul

Posted by: jürgen in Bréma Add comments

sziluettA tegnapi nap talán az eddigi legtartalmasabb volt, amióta Brémában vagyok. Lassan megtelnek tartalommal a hétköznapjaim, és a program is színesedik. A Kamerun-könyvtár végállomások újabb megállókkal bővülnek: foci – aktívan és passzívan, egy szeminárium, közösség. Azt hiszem, kezd körvonalazódni az itteni életem. És a sziluett egyelőre tetszik.

Szeminárium

Nem kötelező járnom semmilyen órára, de arra gondoltam, hogy ha már itt vagyok, ki kéne használni a lehetőséget. Egy-két óra hetente belefér. A Sajtókutató Intézet munkatársai közül (akik most a közvetlen kollégájukként kezelnek) csak Herr Nagel tart szemináriumot. Mediengeschichte. Ennek még akár nagy hasznát is vehetném. Már csak azért is, mert Herr Nagel az intézet egyik nagyágyúja. Nagyon szimpatikus fazon (ő is), olyan tipikus tudós beütéssel: keveset beszél, azt is halkan és lassan, de minden szavának súlya van. Ebéd közben beszéltük meg, hogy én is beiratkoznom a szemináriumra.

Az első óra tetszett: az én ízlésemnek kicsit élettelen volt, de mintaszerűen fel volt tervezve a másfél órás szeminárium minden perce. Mondom, hogy tudós…

Óra után megkért, hogy valamelyik héten tartsak egy prezentációt a szlovákiai német sajtó történetéről. Elvállaltam. Szeretem a kihívásokat. Ez az lesz.

Foci

A tegnapi foci meg élvezet volt a javából. Igaz, hogy késtem félórát, de így legalább bírtam szusszal a végéig. Műfüves pálya reflektorokkal, nem rossz. Négy éve az erasmusosokkal kergettük itt hétről hétre a bőrt. Most az egyetem sportkínálatából választottam ki a szerdai focit. Úgy érzem, nem lógtam ki a sorból. Se erre, se arra. Pedig szokni kellett a műfüvet: a labda sokkal lustábban pattog, a futballcipőm meg jobban csúszik, mint rendes füvön vagy betonon. De nagyon jólesett végre mozogni. S még nyertünk is. Naná!

Jegy

A Biblia-körről hazajövet egy boríték fogadott a szobám küszöbén. Benne egy jegy az Austria Wien-Werder Bremen Európa Liga-mérkőzésre november 5-ére. Ezt is a Werder jegybörzéjén találtam, s vettem meg egy bizonyos Ulrikétől, aki elköltözött Berlinbe, s nem tud elmenni a meccsre. Liebe Grüße in die Hauptstadt!

2 Responses to “Alakul”

  1. abigel Says:

    …mint a pupos gyerek a pres alatt… :) :-) :)

  2. maris Says:

    Hello!
    Milyen a bibliakor? Mit csináltok? Mennyien vagytok?……
    Szoval mesélj. :-)

Leave a Reply