Kiutazásom előtt kitűztem magam elé pár célt, amit a tíz hónap alatt el szeretnék érni. Az egyik ilyen az volt, hogy keresek egy keresztény közösséget, amihez csatlakozhatom. Egyrészt, hogy ne érezzem egyedül magam, másrészt, hogy belekukkantasak, hogyan működik ez a közösségesdi nyugaton. Hátha tanulhatok tőlük valamit, amit aztán otthon kamatoztathatok.
Már az első héten a segítségemre sietett a sors egy plakát formájában, amit az egyetemen fedeztem fel. A Navigatoren szervezet brémai ága hirdette az érdeklődőknek a hetente zajló bibliai köröket (Bibelkreis).
Pár mailváltás után megtudtam, hogy 18-28 év közötti diákok, heti rendszerességgel találkoznak, és hogy október 21-én az egyik Navigatoren-tag lakásán kezdenek. Meg hogy szeretettel várnak. Én meg szeretettel mentem.
Jöjjenek az első benyomások a csoportól, az estéről:
- kínos, ha újként csöppensz be valahova, s nem mutatnak be/nem kérnek meg, hogy mutatkozz be
- a feszengő érzés leküzdésére jó módszer a beszédbe elegyedés a szomszédoddal
- nem biztos, hogy te vagy az egyetlen új, még ha te így is érzed
- sokkal könnyebb feloldódni egy hatfős kiscsoportban, mint egy nagyobb, tíz-tizenkét fős társaságban (hát igen, ha belegondolok mennyit kellett küzdenem – szinte szó szerint -, hogy az egyetemistákat nem a POFIKK-ba kell integrálni, hanem külön közösséget indítani nekik, itt meg a 12 ember is két kiscsoportban beszélgetett… e téren még van hova fejlődjünk, hogy levetkőzzük a kisebbségi komlpexusainkat)
- nem olyan nehéz idegen nyelven beszélni a vallásról, hitről, mint gondoltam
- kétszer annyi fiú, mint lány? Ez meglepett.
- a Szentlélek a legjobb kiscsoportvezető
- a Bibliának hatalmas összetartó ereje (is) van
Tetszett. Elmegyek jövő héten is.
október 22nd, 2009 at 09:47
Milyen kisebbségi komlpexusra gondolsz a POFIKK kal kapcsolatos reszen? Tudom h. zarojelben van meg atthuzva de csak leirtad….
október 22nd, 2009 at 15:03
Hát arra, hogy szinte mindenki azzal jött, hogy miért kell bomlasztani a magyarok egységét, miért nem lehet szépen együtt, össze kell fognunk blablabla Pedig egyértelmü volt, hogy csak úgy életképes a dolog, ha külön fut a kettö. Persze úgy, hogy tudnak egymásról, s együtt is müködnek, ha kell/igény van rá. Na, ezt a reakciót én a kisebbségi létböl fakadó komplexusnak tudom be.
október 22nd, 2009 at 16:20
Hat h. kisebbsegi letbol fakad az lehet, de hogy komplexus lenne az tulzas sztm.
október 22nd, 2009 at 23:07
Nem bánnám, ha neked lenne igazad…
november 13th, 2009 at 10:57
Latom itt le is irtad a kozosseget eleg reszletesen, csak azt nem, hogy mit csinaltok, mirol beszelgettek? Bibliai reszletrol?
szerencsere.
Igy a kis POFIKKosok is azt csinalhatjak amit ok szeretnenek. Lehet ugyanazokkal a problemakkal kell megkuzdeniuk, mint nekunk annakidejen, de igy fejlodik egy kozosseg es ha kozosen kovacsolodik ossze, akkor jobban magukenak erzik.
Amugy a ket kozosseg jo otlet volt, es a helyseg sem birt volna el annyi embert amennyien egyutt lennenk
A szerdai ifimisebe bekapcsolodtunk mi is paran es nagyon jo lenne, ha ugy tele lenne a ferences templom fiatalokkal az ifimisen, mint a szlovak ifjusagimisen. Az osszes pad tele volt es hatul alllltak. Zengett a templom az enektol hangszerektol. En mar annak is nagyon orulnek, ha fele annyian lennenk, mint ok.