Nincs több spekuláció, hogy milyen hideg van reggelente és sokat esik az eső, vége a dilemmának, hogy biztonságos-e egy diszkó előtt kinn hagyni éjjelenete egy bringát vagy sem! Ma reggel elmentem a Weser-partra a bolhapiacra, s vettem magamnak egy biciklit! Juhijjjj!
Választékban nem volt hiány, így a kiszemelt bringát le tudtam alkudni 40-ről 30 euróra (egy kis lakattal együtt). Biztos vagyok benne, hogy édesanyám képes lett volna 20-ra is lenyomni az árat, de úgy érzem, én se kötöttem rossz üzletet.
Illetve hogy: útközben hazafelé észrevettem, hogy a váltóval nem stimmel valami és a pedál is érdekesen kotyog. Mikor a lámpával is gondok akadtak, úgy döntöttem visszaviszem. Szerencsére gond nélkül le tudtam cserélni egy másikra. Ez ugyan női, de van rajta kosár is. És működik minden, ami a közlekedéshez kell: pedál, lámpa, váltó, fék.
Mindjárt tettem is vele egy kört a városban. Nagyon élveztem! Azt hiszem, két kereken száguldozva az épületek meg emberek között még jobban felerősödött bennem a szabadság érzése, ami megérkezésem óta lüktet bennem.
És, íme, itt van Ő, a régi-új Táltosom:

P.S.: S ha már a Flohmarkton jártam, nem jöhettem haza könyv nélkül: Keller Grüner Heinrichját egyszerűen vétek lett volna nem elhozni egy euróért… (Ha ezt Herr Meuthen látná…:)
október 31st, 2009 at 14:31
gratula!egeszsegedre!
október 31st, 2009 at 15:00
semmi baj, ha női biciklinek készült is. ez most egy gendersensibles Fahrrad. a kosárban pedig elfér a Grüner Heinrich mellett még jó pár kincs. ha ezt Herr Meuthen látná
október 31st, 2009 at 23:36
Büszke vagyok rád! éljen a bringás szabadság…
november 1st, 2009 at 18:28
anyagilag is jó üzlet volt, a női bringára ráadásul még könnyebb is felpattanni
na most leszel csak igazán fitt, na meg náthás a téli bicajozástól, mert ne mond hogy nem fagy össze rajta ilyenkor a segged lyuka.
november 1st, 2009 at 18:32
látom más sanyid is van… na én voltam a felbári
november 2nd, 2009 at 00:19
hehe hát, előkerült a szekrényből a sapka, kesztyű meg a sál, az tény.
november 13th, 2009 at 10:20
Gratula a bicódhoz, aztán ne hagyd ellopni
Az uj bicomba mar nem fektettem annyit, nem is olyan minoseg, de megteszi és ha lopják nem fog fájni annyira, de azért ne tegyék jól meg vagyok én vele. Megelozésul ott parkol a zongora elott. Igaz lepcsoznom kell vele, mert a liftbe nem fér. De sicher ist sicher. Jó bicózást kívánok!!!!
30€ bicót én sem sajnáltam volna annyira, mint az enyémet ami 500 korul volt.
november 14th, 2009 at 13:57
jáj, hát én is akarok!!! tessék pozsonyban is megoldani, nem érdekelne engem se a hideg, se szél, se eso…csak biztonságos lenne…de nagyon irigyellek
november 14th, 2009 at 14:24
Jéé, szia Julicska!Uh, hát a biciklizés Pozsonyban tényleg keményebb dió, de semelyik dió nem feltörhetetlen…