Utazás. Tudomány. Kikapcsolódás. Szórakozás. Romantika. Nosztalgia. Meglepetés. Újratalálkozás. Ezek a szavak jutnak eszembe az első ádventi hétről. Meg Bad Kissingenről. Meg Frankfurtról. Meg Koblenzről. Jól esett kimozdulni egy picit a brémai hétköznapokból, s újra látni néhány kedves embert. Úgy érzem, mintha legalább egy hónap telt el volna azóta, hogy múlt vasárnap útra keltem. Mintha minden nap egy teljes hét lett volna.
Hétfő
Ez volt a nagy nap. Este 19.00: Deutschsprachige Presse im Bratislava der Zwischenkriegszeit. Azt hiszem, sikerült elég tudományos lennem. Értsd: dögunalmas. A diákok/doktorandusz kollégák aligha élvezték, a professzorokra viszont, azt hiszem, sikerült jó benyomást tennem. De az is lehet, hogy csak udvariasságból kaptam ajándékba két könyvet. Az előadás után a Weinstubéban aztán sikerült végre elengednem magam. Lehet, hogy túlságosan is?
A nap legmelegebb pillanata mégse a “fellépés” volt, hanem egy mail, amit Jóskától kaptam. Mikor elolvastam, egy pillanatra meghűlt bennem a vér. Ilyen kemény kritikát cikkre még nem kaptam. De azt kell, mondjam, hogy mindenben igaza van. Tanulság: még sokat kell tanulnom. Második tanulság: nem lehet egyszerre költözni, konferenciára készülni meg meccsre menni…
Kedd
Itt már reggeltől kezdve felszabadult és nyugodt voltam. A lengyel-magyar barátság jegyében Danutával, Pawellel, Darekkel, Lillával és Zsuzsival meglátogattuk a karácsonyi vásárt és az Eulenspiegelt. Finom volt a forralt bor, először csapott meg a karácsonyi hangulat szele. De még sikeresen elhesegettem.
Szerda
Esti filmezés helyett újra az Eulenspiegel. Helyes döntés volt. Ezúttal nagyobb körben, több magyarországi magyarral. De a szlovák-magyar viszony elemzésétől ezúttal is sikerült távol tartanom a beszélgetést. A lányok viszont ügyesen elintézték, hogy egy Bad kissingeni kocsmában Eddát meg Máté Pétert hallgassunk. Így a kedves pincérfiúknak még azt is megbocsátottuk, hogy Vilmoskörteként szolgáltak fel valami kínrossz ihatatlan löttyöt.
Csütörtök
Elodie végre felnőtt. És igazi nő lett. A szép archoz és formás alakhoz párosult egy csipetnyi elragadó báj is. Jól áll neki. És már a körmét se rágja olyan gyakran. De azért a régi szép idők emlékére még játszottunk egy Topfballt. Én nyertem. Mint régen. Meg palacsintáztunk. Mint régen. Finom volt.
Péntek
Nagyon örültem, hogy idestova két év után Juroval is találkozom. De hogy ennyire jól fog esni a közös ebéd, arra nem számítottam. Nagyon pozitív hatást tett rám. S nem (csak) azért, mert végig a vendégének tekintett, s még meg is ajándékozott, hanem mert két és fél órára újra életre keltek a pozsonyi egyetemi éveink. Frankfurtban. Egy indiai étteremben.
Őszintén szólva nem emlékeztem Nicole-ra. Elodie-nak kellett segítenie: “Tudod, az a Sprachtalent, aki megkérdezte tőled, hogy milyen nyelven beszélsz, mikor Gáborral dumáltatok a szülinapi bulimon. Te meg felkiáltottál, hogy végre egy nyelv, amit te beszélsz, ő meg nem.” Aha. Így már megvolt. Hármasban néztük meg a vb-sorsolást egy ír kocsmában. Stílusos volt.
A legnagyobb hatással a lazaságuk volt rám. Olyan jól esett végre úgy csevegni fiatalokkal, hogy nem azon sopánkodunk, milyen nehéz munkát találni, megélni a kevés fizetésből, lakást venni etcetera etcetera. Helyette sokat beszéltünk tervekről és célokról, városokról és országokról. Nem azokról, amiket meg szeretnénk valósítani és ahova el szeretnénk utazni. Hanem azokról, amiket meg fogunk valósítani és ahova el fogunk utazni.
Szombat
Markkal hat éve nem láttuk egymást. De ez nem akadályozta meg abban, hogy mikor Klaustól felhívtam, azonnal elhívjon a Koblenz-St. Pauli 2. ligás meccsre. Én meg elmentem. És végig néztem a vendégszektor kellős közepén. Értsd: a St. Pauli keménymagjának kellős közepén. Na, erről a kilencven percről egy nagyon hosszú posztot tudnék írni “Hogyan lettem pillanatok alatt St. Pauli-szurkoló” címmel.
Az esti vacsora Angelikánál Klaus-szal meg a meleg párocskával viszont nagyon kellemes volt. Na, itt aztán előjött a nyelvtörvény meg Sólyom-incidens is. Nem ezért, hanem ennek ellenére volt szép az este. Még egy érdekes képet is kaptam ajándékba.
Vasárnap
Klaus-szal hihetetlenül nagy élvezet beszélgetni. Bármilyen témáról. És komoly dolgokról. Történelem, irodalom, politika, filozófia, nyelvtörténet… egyszerűen nincs olyan terület, ahol ne lenne otthon. Ez az ember nagyon sok mindenkit zsebre tenne nálunk az egyetemen. Engem is. Erre fel holnap analfabéta(!) külföldieknek – felnőtteknek! – fog németet tanítani egy koblenzi nyelviskolában… Itt valami nincs jól. S valahogy nem tudok szabadulni attól az érzéstől, hogy itt ő nem csinál valamit jól…
Ingerekkel – pozitív ingerekkel – teli egy hét volt. Azt hiszem, ezzel most már karácsonyig ki fogok tartani!
december 7th, 2009 at 19:16