Csak áll egy helyben és néz. Engem. Egy szelíd mosoly kíséretében kacsintok egyet, mindkét szememmel, de semmi reakció. Csak az aranyos szempár néz velem farkasszemet továbbra is. Oké, miért is jöttem, ja igen, sörök, ott a sarokban. Elindulok feléjük, de közben önkéntelenül is visszapillantok, még mindig engem néz. Olyan ártatlan epekedő kerek szemekkel, hogy meg kell állnom. Csak nem jövök zavarba egy hat-hét éves kisfiú tekintetétől?
Teljesen egyedül van, kosár sincs nála, csak egy aprócska cetlit szorongat a markában. Csak nem elcsenni akar valamit?
“Segíthetek valamiben?” – fordulok vissza hozzá. “Iggeeen” – vágja rá gondolkodás nélkül, és a sötétbarna szemek elkezdenek csillogni.
“Innen fentről szeretnél valamit?” – kérdezem tőle inkább ösztönösen mint tudatosan. Iggeeen” – most már bátrabban és határozottabban cseng a hangja, és tekintetével már a legfelső polcot pásztázza végig.
“Megfogod ezt nekem?” – nyomom a kezébe a leendő vacsorámat. “Iggeeen” – s már bólint is hozzá, miközben félénken, de elszántan nyújtja a kezét.
“Ezt szeretnéd?” – nyúlok a legfelső kekszhez. “Iggeeen” – ismétli újra, s veszi birtokba a várva várt édességet. “Köszömszépen” – darálja el halkan, de hálásan, s apró, de szapora léptekkel elindul a zsákmányával a pénztár felé.
Én meg elszégyellem magam, hogy egyáltalán átfutott az agyamon, hogy ez az ártatlan kisfiú egy tolvaj lenne. Hisz ő csak segítséget akart kérni. A némán nekem szegezett, epekedő tekintete önmagáért beszélt.
Azt hiszem, egy ilyen kisfiút mutatott Jézus a tanítványainak, mikor azt mondta nekik, hogy legyetek olyanok, mint ez a gyermekek, s akkor bekerültök a mennyek országába.
Én is ilyen gyermek szeretnék maradni, és sohasenemis akarok felnőni…
* * *
Egyébként meg ez volt az utolsó napom Brémában 2009-ben. Hát nem szép búcsú?
december 17th, 2009 at 07:45
jajistenkém, necsináldeztvelem. napok óta búvó-rejtező könnyeim itt potyognak az ikszi billentyűzetére, pedig mindjárt itt lesz a Pisti megbeszélni a szombatot…
szóval csak azt szeretném mondani, hogy nagyon köszönöm!
december 17th, 2009 at 10:52
megálltam és szóhoz sem jutok. ezek az aprócska pillanatok a legnagyobbak és a legszebbek
december 17th, 2009 at 14:33
Én is ilyen gyermek szeretnék maradni, és sohasenemis akarok felnőni…
hehe, nem kestel el ezzel egy kicsit? hehehe
december 17th, 2009 at 19:18
köszönöm, jürgen, kicsit megtisztultam…