Első látásra egy tucatszámra kapható motivációs kézikönyvnek tűnik. Egynek a sok közül, melyek a boldogabb élet receptjét kínálják. Tuti tippeket, hogyan lehet meggazdagodni és sikeressé válni. Mindezt százvalahány oldalon. Nagybetűkkel teleírt és képekkel illusztrált kellemes tapintású lapokon.
A külső is tipikusan hatásvadász: a borítón ott ékeskedik, hogy “nemzetközi bestseller”, s az sem hiányozhat, hogy eddig 61 országban, 21 nyelven jelent meg. És most “végre magyarul is!” A hátoldalon a szerző füligmosoly portréja díszeleg, az első két oldalon meg ügyvédek, pszichoterapeuták, vezérigazgatók, menedzserek áradoznak az életüket megváltoztató könyvről. Csupa intő jel, hogy igényesebb olvasó nagy ívben kerülje Andrew Matthews Hallgass a szívedre című könyvét.
Nos, kérem szépen, én bevallom őszintén, hogy nemcsak, hogy nem kerültem el a könyvet, de bele is lapoztam, sőt el is olvastam. S nem csak, hogy elolvastam, hanem még jegyzeteltem is belőle. Meg kiírtam magamnak egy csomó gondolatot, amit majd ki fogok nagy betűkkel írni a faliújságomra amint visszaérek Brémába.
Például azt, hogy “Az élet nem a kifogásokat, hanem az erőfeszítéseket díjazza.” Vagy azt, hogy “Akkor szeretünk valakit, ha megadjuk neki a szabadságot, hogy az legyen, ami szeretne lenni, ott legyen, ahol szeretne lenni.” Esetleg azt, hogy “Vagy Te döntesz, vagy a körülmények és mások döntenek helyetted.”
És még folytathatnám ezeket a… a… a… gondolatokat? Bölcsességeket? Vagy csak egyszerű közhelyeket? Ahogyan a szerző megfogalmazza a tanácsait – röviden, érthetően, mókás példákkal tarkítva – a világ legtermészetesebb dolgának tűnik az egész. Egyszerűnek, magától értetődőnek és logikusnak. De egy percig sem felszínesnek, üresnek vagy közhelyesnek. A “tíz szívparancsolat” köré felépített fejezetekben beszél többek között önfegyelemről, türelemről, pozitív gondolkodásról, motivációról, nyitottságról, hitről, szeretetről. S nem megfoghatatlan vasárnapi prédikációként, hanem a hétköznapokból vett praktikus példákkal szemléltetve minden egyes “parancsolat” lényegét és pozitív erejét. Nem csak azt mondja, változtass, hanem azt is elárulja, hogyan változtathatsz eddigi berögződéseiden, rögeszméiden, tévhiteiden.
S ami a legszimpatikusabb: a könyvet nem hatja át sem az egoista karrierépítés, sem a gátlástalan konkurenciaharc szelleme. Épp ellenkezőleg: minden egyes szava azt sugallja, hogy a saját sikerünknek nem a mások sikertelensége az ára, hanem a saját hozzáállásunk az élethez és a környezetünkhöz. A boldogságunk kulcsa bennünk van. Nincs más dolgunk, mint hallgatni a szívünkre… Ilyen egyszerű. Andrew Matthews szerint, és most már szerintem is.
január 6th, 2010 at 14:00
miert “most mar”, eddig nem ?
január 7th, 2010 at 00:15
De, eddig is, ezért van áthúzva…
január 7th, 2010 at 18:08
A kozhelyek azért váltak közhelyekké mert beváltak !/?
január 8th, 2010 at 16:26
Asszem en is elfogom olvasni.Mar ajanlotta valaki,de sose szantam ra magamat,mert en is ilyen bestselleres “hogyan legyunk gazdagok illetve boldogok” fele konyvnek gondoltam, amelybol rengetege van most a piacon.