jan 25
Végre elkészült(em). Vagyis még mindig nem teljesen olyan, mint amilyennek szeretném, de már nem várok tovább, hanem egyszerűen közhírré tétetem, hogy ezentúl itt folytatom tovább a blogolást. Németül.
Régtől motoszkál már ez az ötlet a fejemben, most végre elő is bújt. Hogy mekkorává terebélyesedik ez a friss hajtás, nem tudom. Mint ahogy azt sem, hogy felváltva fogok-e majd írogatni magyarul és németül.
Mostanában megengedem magamnak azt a luxust, hogy nem erőltetek magamra semmit, hanem az épp aktuális érzéseim szerint cselekszem. (Elsőre meredeken hangzik, tudom, pedig csak hit kérdése az egész: elhiszem-e, hogy az (meg)érzéseim jót akarnak nekem.)
Szóval egyelőre Auf Wiederschreiben!
Csak áll egy helyben és néz. Engem. Egy szelíd mosoly kíséretében kacsintok egyet, mindkét szememmel, de semmi reakció. Csak az aranyos szempár néz velem farkasszemet továbbra is. Oké, miért is jöttem, ja igen, sörök, ott a sarokban. Elindulok feléjük, de közben önkéntelenül is visszapillantok, még mindig engem néz. Olyan ártatlan epekedő kerek szemekkel, hogy meg kell állnom. Csak nem jövök zavarba egy hat-hét éves kisfiú tekintetétől?
Ma este megint belebotlottam néhány gyalogosba, akiknek a bicikliút kényelmesebbnek tűnt a járdánál. Szépen türelmesen lassítottam (pedig már késésben voltam). Mivel két öregről volt szó, nem is csengettem, hanem megvártam a helyet, ahol kikerülhetem őket. Közben azonban a bácsi észrevett, s szólt a feleségének, hogy vigyázzon. Aztán meg nekem szólt be – nem éppen kedvesen -, hogy mit képzelek magamról, lámpa nélkül járni este…
Utazás. Tudomány. Kikapcsolódás. Szórakozás. Romantika. Nosztalgia. Meglepetés. Újratalálkozás. Ezek a szavak jutnak eszembe az első ádventi hétről. Meg Bad Kissingenről. Meg Frankfurtról. Meg Koblenzről. Jól esett kimozdulni egy picit a brémai hétköznapokból, s újra látni néhány kedves embert. Úgy érzem, mintha legalább egy hónap telt el volna azóta, hogy múlt vasárnap útra keltem. Mintha minden nap egy teljes hét lett volna.
Alsó sor balról: Jill (Arthur öccse, nemrég utazott ki Brémába, még csak nyelvkurzusra jár), xx (az ő nevét nem tudom, nem lakott ott, de nagyon gyakori vendég volt), Steeve (naná, hogy egy Eto’o-mezben)
- Na, milyen az új hely?
Szűk két hónap után újra egy ismerős arc. Otthonról. Pozsonyból. Méghozzá nem is akármilyen! Ő az egyik példaképem (kettő van összesen). Ebédeltünk egy jót együtt, aztán kávéztunk s mindeközben egy csomót beszélgettünk. Megmutattam neki az alakuló előadásomat is. Naná, hogy volt egy csomó megjegyzése. Természetesen mindenben igaza volt. Hát igen, ez ő, Jozef.
Hogy Brémában meccsekre is szeretnék majd járni, az egy pillanatig se volt kérdés számomra. El is mentem. Az Austria meg a Dortmund ellen. Aztán jött a merész ötlet, hogy ha már ott vagyok a stadionban, mi lenne, ha írnék is róla valamit. Írtam is. A Focitippnek a Dortmund elleni meccsről. S akkor jött a még ennél is vakmerőbb gondolat: mi lenne, ha megpróbálnék akkreditációt szerezni a következő összecsapásra a Wolfsburg ellen. Meg is próbáltam. S meg is kaptam. Ma érkezett meg a jó hír!