Szombat 11.47
Sabinéval egy teázóban: vitánk beszélgetésünk a Katolikus Egyházról, a Bibliáról meg Istenről ugyanott folytatódik, ahol egy éve abbahagytuk. Van, ami nem változik…

Szombat 15.53
Korgó gyomor, előttem meg egy gombás pizza. Mégsem kap el a “hát ezt nem hiszem el”-érzés. Eva-Maria még mindig olyan törékeny, hogy rá nem tudok haragudni.

Szombat 23.57
Az utolsó happy hour-kör a koktélbárban, és egy 15 perces dialógus vége Daniellel, ami után töredelmesen bevallom: “So viel Mist am Stück habe ich lange nicht mehr gehört und geredet, Scheiße…” (A szeretetnyelvünk Daniellel kb. olyan, mint Szücsivel… persze, annyi különbséggel, hogy ez a szivatósdi igazi intellektuális kihívást jelent…:)

Vasárnap 12.25
Libabőrös hát és csillogó tekintet a Paulus-Gemeindéban egy gyönyörű gitáros énekkel tarkított nagyon hatásos prédikáció után az evangélikus istentiszteleten. Rég volt ilyen katartikus élményem templomban.

Vasárnap 16.34
“Hey Peteeeeeer, naaaa wie geht´s? (…)  Uuuund, wie sieht´s mit den Frauen aus?” – a javíthatatlan nőcsábász kameruniak. És a változatlanul nyitott szívű, vendégszerető, vidám kameruniak. Meg a ragyogó arcú Steeve miközben meséli, hogy öt év után végre hazalátogat három hétre. Na, ők semmiképp nem maradhattak ki!

Vasárnap 22.17
“Ich scheiße darauf, was in der Bibel steht…” Az utolsó pillanatban sikerül elharapnom a mondat végét, de egy külső – nem hívő? – szemlélődő jót szórakozhat rajta, ahogy egy konok katolikus (én) vitatkozik egy még konokabb luteránussal (Sabine) arról, hogy milyen Isten és hogyan lehet, vagy nem lehet, a mennybe kerülni. A végén kötnek egy egyezséget: a konok katolikus többet fog Szentírást olvasni, a konok evangélikus meg többet fogja egyszerűen csak észlelni és érezni Isten jelenlétét a világban a Biblia nélkül.

Hétfő 12.33
Egy parádés villásreggeli Aaronnal az Alexben. Ez a 24 éves srác nagyon de nagyon emlékeztet valakire…

Hétfő 14.21
Egy erős, férfias kézszorítás Herr Nageltől az egyetemi könyvtár negyedik emeletén és egy “Es war wirklich sehr schön Sie wieder zu sehen”, amiről érzem, hogy sokkal több, mint egy tapasztalt professzor udvariassága.

Kedves brémai barátaim, köszönöm Nektek ezt a szép hétvégét!

Egész pontosan az a megbízható alaposság és precíz rendezettség, amit a brémai egyetemi könyvtárban tapasztaltam: ha valami benn volt a katalógusban, akkor azt meg is találtam a szignatúrája szerint a polcon. Vagy ha valamit meg kellett rendelni, akkor az időben meg is jött. És ha neadjisten adódott mégis egy kis gubanc, azt a világ legtermészetesebb dolgaként – és sztoikus nyugalommal – perceken belül megoldották.

Erre fel mi történt ma a pozsonyi egyetemi könyvtárban: fél napom elment azzal, hogy próbáltam kideríteni, miért üres az U betű alatt a regál, mikor már harmadszor rendeltem meg ugyanazt a régi folyóiratot. S hogy lehet az, hogy “a rossz állapota miatt konzerválták”, mikor tavaly még forgattam a kezemben, s amennyire egy 90 éves hetilaptól el lehet várni, hogy kondiban legyen, kondiban volt. Meg különben is, kérem szépen, minek őrizgetjük őket, ha azok se férhetnek hozzá, akik régi korok tanulmányozásának nemes céljából szeretnék lapozgatni? (Hú, de szépen megfogalmaztam, akkor ezt még egyszer: régi korok tanulmányozásának nemes céljából…)

Az már csak hab volt a tortán, hogy ahhoz a könyvhöz sem jutottam hozzá, ami ugyan szerepel az elektronikus katalógusban, ki is dobja a kereső, de megrendelni már nem hagyja. Nem csak nekem nem, a könyvtáros néninek sem. Az elsőnek sem. A másodiknak sem. A harmadiknak sem. Szegény néniket már kezdtem sajnálni, ahogy ott izgatottan kattingattak a keresőprogramban ugyanazokra a gombokra, amikre már én is, és pötyögték be Odon von Horváth (majd Horváth von Odon, aztán Von Odon Horváth) nevét, míg rájöttek, hogy nem a névvel van a gond, hanem azzal, hogy amit találok – és ezek szerint megvan a könyvtárban – nem lehet megrendelni, hiányzik az a gomb, hogy “objednať exempláre”. Innentől kezdve se ők, se a telefonvezeték másik oldalán lévők nem tudták a megoldást. Akik meg – elméletileg! – tudhatták, épp az ebédjüket fogyasztották valahol jóízűen.

Az igazságosság jegyében álljon itt az is, hogy a könyvtáros nénik ha teljesen hozzáértőek nem is, de kedvesnek nagyon kedvesek voltak, elkérték a telefonszámomat, s biztosítottak, hogy amint megoldódik a rejtély,  értesítenek. Hát igen, itthon már ezért is hálásnak kell lenni.

P. S.: Hívtak a nénik: a hiba nem az, hogy nem lehet megrendelni a könyvet, hanem az, hogy egyáltalán szerepel az online katalógusban. Mert igazából nincs is meg nekik. Szerintetek megnézzem egy hét múlva, hogy eltávolították-e már a könyvet az online katlógusból? Most még ott van, két példányban is…

Nem szoktam sorozatokat nézni, a legtöbbet nem is ismerem, de ők hatan, meg Gunther meg a többiek, nagyon a szívemhez nőttek. Vacsora közben, vonatban hazafelé Brémából, pihenésképpen egy konferencia-előadás írása közben, motivációként tréningtervezéshez, orvosságként a magányosság érzése ellen, részegen fáradtan elalvás előtt, randi előtt, randi után és randin, randi helyett, nyugtatásként idegesség ellen, unaloműzőnek, dolgozás helyett, könyvtárban fülhallgatóval, Hilkénél németül, dolgozatjavítás előtt még egy-két-há… részt, tizenötperccel a villamos indulása előtt (átugorva a címzenét)… Joey hülyeségét, Chandler vicceit és Rachel báját egyszerűen nem lehet megunni (igen, ők a kedvenceim).

Na, akkor jöjjön, aminek jönnie kell, lássuk az utolsó két részt!

• meglátogatni Elfit és Franzot Bécsben
• benézni Gyögyőékhez Szencre
• megállni Pőstyénben Katkáéknál vagy meghívni őket Pozsonyba
• focizni egy jót a Duna utcán
• sörözni egy nagyot a focis pajtásokkal
• elfogadni egy régi kedves ismerős vacsorameghívását
• meghívni egy másik régi kedves ismerőst egy teára/kofolára/sörre
• azonnal küldeni egy képeslapot Aissatounak
• (elmenni Mariazellbe egy gyalogos zarándoklatra)

És mit sikerült ezekből megvalósítanod, drága Jürgen, szeptember (nem augusztus!) 15-ig?

Jürgen lesüti a szemét, becsukja a határidőnaplóját, felsóhajt és eldönti, hogy a holnapi napot egy naaaaaagy önreflexióval kezdi…

Valahol megható érzés, hogy eszükbe jutottam nekik, mikor a mai szörnyűségről olvastak. Édesanyámtól és a nővéremtől már megszoktam a szerető aggódást, de Aaron és Dinara nagyon kellemesen megleptek. És nem azzal, hogy olvasnak külföldi híreket.

Én hál’ Istennek jól vagyok. Azzal a hét ártatlan emberrel ellentétben, nem beszélve a sérültekről…

Isten nyugosztalja őket!

]]> http://szupjektiv.sk/2010/08/30/gondolnak-ram/feed/ 0 http://szupjektiv.sk/2010/08/04/ujra-itthon/ http://szupjektiv.sk/2010/08/04/ujra-itthon/#comments Wed, 04 Aug 2010 18:32:16 +0000 jürgen http://szupjektiv.sk/?p=1275 Véget ért a brémai 10 hónap, péntektől újra itthon vagyok. Ez jelenleg Guszonát jelenti, jövő héttől pedig Pozsonyt fogja elsősorban.

Sok-sok minden történt velem s zajlott le bennem az elmúlt hónapokban, és sok-sok új kezdődik el a visszatéréssel. Kilenc év után ott hagyom a Malomvölgyet és albérletbe költözöm. Még ennél is nagyobb váltás, hogy 27 év után megválok a nevemtől, egészen pontosan a hivatalosan használt szlovák formájától és magyarra cserélem – a dokumentumaimban is.

A sok újdonság mellett visszatérek egy régi kedves szokásomhoz is: újra magyarul nyilatkozom meg ebben a virtuális naplóban.

Újra itthon vagyok. Hogy ez mit jelent pontosan, azt én is még csak ízlelgetem. Egyelőre inkább édes, mint savanyú.

Hála – többek között – neki is:

Régtől motoszkál már ez az ötlet a fejemben, most végre elő is bújt. Hogy mekkorává terebélyesedik ez a friss hajtás, nem tudom. Mint ahogy azt sem, hogy felváltva fogok-e majd írogatni magyarul és németül.

Mostanában megengedem magamnak azt a luxust, hogy nem erőltetek magamra semmit, hanem az épp aktuális érzéseim szerint cselekszem. (Elsőre meredeken hangzik, tudom, pedig csak hit kérdése az egész: elhiszem-e, hogy az (meg)érzéseim jót akarnak nekem.)

Szóval egyelőre Auf Wiederschreiben!

Teljesen egyedül van, kosár sincs nála, csak egy aprócska cetlit szorongat a markában. Csak nem elcsenni akar valamit?

“Segíthetek valamiben?” – fordulok vissza hozzá. “Iggeeen” – vágja rá gondolkodás nélkül, és a sötétbarna szemek elkezdenek csillogni.
“Innen fentről szeretnél valamit?” – kérdezem tőle inkább ösztönösen mint tudatosan. Iggeeen” – most már bátrabban és határozottabban cseng a hangja, és tekintetével már a legfelső polcot pásztázza végig.
“Megfogod ezt nekem?” – nyomom a kezébe a leendő vacsorámat. “Iggeeen” – s már bólint is hozzá, miközben félénken, de elszántan nyújtja a kezét.
“Ezt szeretnéd?” – nyúlok a legfelső kekszhez. “Iggeeen” – ismétli újra, s veszi birtokba a várva várt édességet. “Köszömszépen” – darálja el halkan, de hálásan, s apró, de szapora léptekkel elindul a zsákmányával a pénztár felé.

Én meg elszégyellem magam, hogy egyáltalán átfutott az agyamon, hogy ez az ártatlan kisfiú egy tolvaj lenne. Hisz ő csak segítséget akart kérni. A némán nekem szegezett, epekedő tekintete önmagáért beszélt.

Azt hiszem, egy ilyen kisfiút mutatott Jézus a tanítványainak, mikor azt mondta nekik, hogy legyetek olyanok, mint ez a gyermekek, s akkor bekerültök a mennyek országába.

Én is ilyen gyermek szeretnék maradni, és sohasenemis akarok felnőni…

* * *

Egyébként meg ez volt az utolsó napom Brémában 2009-ben. Hát nem szép búcsú?

A legszívesebben visszaszóltam volna neki, hogy ő meg mit képzel magáról, hogy a bicikliúton sétálgat. De aztán inkább lenyeltem a fellobbanó haragom. Töredelmesen bevallom, hogy alázatos viselkedésem oka sokkal inkább keresendő a nem messze felbukkanó rendőrökben, mint a az idős házaspár kora iránti tiszteletben. Engem biztosan megbüntettek volna a lámpa hiánya miatt, az öregeket a rossz helyen sétálásért aligha. Egy esetleges figyelemfelkeltő szóváltást elkerülendő inkább feljebb váltottam és továbbtekertem. A lámpával ellentétben a váltóm még működik.

Elgondolkodtatott ez az eset, s arra jutottam, hogy igaza van az öregnek, holnap megnézettetem azt a lámpát vagy veszek egy újat. Nem a szabálytalan gyalogosok miatt, hanem a szabályosan közlekedő biciklisek és autósok végett. Rájuk (és rám) nézve tényleg veszélyes lehet kivilágítatlanul tekerni.

De azt a két idős gyalogost nem veszélyeztettem ma este. Mikor az öreg rám förmedt, nem volt igaza.

Lám, ilyen is van: valakinek lehet egyszerre igaza is, meg nem is.