"… nem én vagyok bonyolult, hanem a dolog, amiről beszélek." (Karinthy)
Szűk két hónap után újra egy ismerős arc. Otthonról. Pozsonyból. Méghozzá nem is akármilyen! Ő az egyik példaképem (kettő van összesen). Ebédeltünk egy jót együtt, aztán kávéztunk s mindeközben egy csomót beszélgettünk. Megmutattam neki az alakuló előadásomat is. Naná, hogy volt egy csomó megjegyzése. Természetesen mindenben igaza volt. Hát igen, ez ő, Jozef.
Hogy Brémában meccsekre is szeretnék majd járni, az egy pillanatig se volt kérdés számomra. El is mentem. Az Austria meg a Dortmund ellen. Aztán jött a merész ötlet, hogy ha már ott vagyok a stadionban, mi lenne, ha írnék is róla valamit. Írtam is. A Focitippnek a Dortmund elleni meccsről. S akkor jött a még ennél is vakmerőbb gondolat: mi lenne, ha megpróbálnék akkreditációt szerezni a következő összecsapásra a Wolfsburg ellen. Meg is próbáltam. S meg is kaptam. Ma érkezett meg a jó hír!
05.45. Idejét se tudom, mikor keltem fel ilyen korán. Főleg hétvégén. Szombaton is nagy volt a kísértés, hogy lenyomjam a vekkert, s aludjak tovább. De ellenálltam neki, s 06.18-kor már egy metronómon robogtam Göttingen felé a Biblia-körösökkel a Navigatoren-Day, röviden csak N-Day 2009-re.
- Du bist Erasmus-Student, ja?
- Öööö, mmmm, jein.
- Aber vor vier Jahren… Wir waren zusammen Erasmus-Studenten. Erinnerst du dich?
- Tjaa, hilf mal ein wenig. Name? Land?
- Bin Daniels, aus Lettland. Wir haben zusammen Fußball gespielt.
- Jaaaa! Klar! Jetzt hab`ich dich schon. Genau! Und du hast mich erkannt, nach vier Jahren? Wow.
Nekem mikor lesz ilyen arcmemóriám, hogy négy év után is fel fogok ismerni egykori (foci)társakat?
Robert a minap felhívta a figyelmem rá, hogy a helyeslésemet ne “jajázva” fejezzem ki, mert a németek félreérthetik. Náluk ugyanis a “jaja” kb. azt jelenti, hogy “Leck mich am Arsch”, aminek a legenyhébb magyar megfelelője: “Nyald ki a seggem”. Nem akartam elhinni, úgyhogy utánakérdeztem “echte” németeknél, és tényleg. Merthogy az állítólag úgy hangzik, hogy “jaja, haggyá’ má’ békén!”
Ha ma este valaki megkérdezte volna tőlem, hogy jó napom volt-e, nagyon röviden válaszoltam volna neki: “jaja”!
Ezt a nyakláncot Arthur-től kaptam. Kamerunt ábrázolja. Meg a karkötő (a bőrök mellett) is tőle van. Az is Afrikából.
Egyre szimpatikusabb nekem ez a kontinens. Eddig gondolkodás nélkül Ausztráliát válaszoltam volna, ha megkérdezik, melyik Európán kívüli földrészre szeretnék a legszívesebben ellátogatni. Most viszont a legszívesebben Afrikába mennék el. Kamerunba.
(És ezzel a lánccal a nyakamban mindenki látná, hogy a Nagy Arthur védelme alatt állok…) 
Már nagyon zavart a hajam: ha sapkát tettem, akkor megizzadt és lelapult, ha meg nem tettem sapkát, akkor kócosra fújta a szél… Nem beszélve arról, hogy reggelente mindig úgy ébredtem, hogy össze-vissza áll. Azt hiszem, most egy darabig nem lesznek ilyen gondjaim. Hermann gondoskodott róla…
Gyors helyzetjelentés a Werder Bremen – Austria Wien meccsről. Nyertünk. Kettő nullra. Ennyi. Mást nem nagyon érdemes megjegyezni a meccsről és a meccsből. Hacsak Tim Wiese parádés védéseit nem. Az atmoszféra meg…
Még csak pár napja közlekedem kerékpárral, de már utálom azokat a gyalogosokat, akik a bicikliúton sétálgatnak. Hehe.
Nem ez az első alkalom, hogy nem vagyok otthon halottak napján. De ez az első halottak napja, amely már a nagymamámról is szól. Szívesen emlékeztem volna meg róla családi körben a sírja mellett. De Brémában vagyok, úgyhogy maradt egy idegen temető idegen emlékműve, mely előtt megállva meggyújtottam két mécsest. S közben rád gondoltam, mama. (Meg Józsi bácsira.) Hiányzol…