okt 20
Irena egy fehérorosz doktorandusz hallgató, ő is DAAD ösztöndíjjal jött ki Brémába. Már szeptembertől itt van, de csak október végéig marad. Érdekes lány. Nem sokat beszélgetünk: ő korábban jár be és hamarabb is megy haza, én meg fordítva. Ebédelni se velünk jár fél kettőkor, hanem egyedül, fél tizenkettőkor. Amikor meg mindketten a könyvtárban vagyunk, akkor mindegyikünk a saját témájával van elfoglalva. Ő a 18. századi újságok nyelvezetét tanulmányozza, én meg a német sajtótörténettel ismerkedem. Ő elmegy néha fénymásolni, én meg elugrok internetezni. Szintén néha. Az udvarias hogyvagy kérdések és a szakmai(nak tűnő) diskurzusok mezsgyéjét nem is nagyon léptük át. Ma azonban teljesen meglepett.
Werder – Hoffenheim, ez volt a hétvégi menü. Tavaly az év meccsén 5:4-re nyert a Bréma. Idén minden jegy elkelt elővételben. Tettem egy kísérletet a stadionnál a meccs előtt, de nem sikerült bejutnom. Nem voltam hajlandó hatvan eurót adni a jegyért. Tizenkilencet viszont igen a Dortmund elleni rangadóért. A következő hazai meccsen a már és is ott leszek a Weserstadionban! Tovább után egy kis ízelítő, hogyan érdemes, s hogyan nem érdemes jegyet vásárolni.
Dugig volt a konyha este, mikor haza érkeztem. Kameruni lakótársaim valami projektet tárgyaltak meg épp. Mivel nem voltam farkaséhes – a városban benyomtam egy pizzaszeletet – csak megkérdeztem, mikor végeznek vagy tartanak szünetet, hogy aközben megvacsorázhassak. Azt mondták másfél óra múlva. A másfélből lett három, cserébe viszont megint nem kellett főznöm: amint megjelentem a konyhában, már nyomták is a kezembe a tányért, hogy szedjek a condre-ből meg a yamsból…
Ma találkoztam végre a szakmai mentorommal is. Eddig egy konferencián volt, ezért mentem el csak most hozzá. Nagyon szívélyesen fogadott. Egy roppant művelt és hihetetlenül szerény ember benyomását tette rám. Mindig lenyűgöz, ha e két tulajdonság találkozásának vagyok a tanúja. Emiatt szerettem úgy meg Herr Meuthent, emiatt lopta be magát a szívembe Daška Košťálová, s többek között emiatt tekintem a példaképemnek Jozefet.
Tegnap elmentem a Lagerhausba az Erasmus Stammtischre. Minden szerdán 21.00-tól találkoznak a külföldi diákok. Kiváncsi voltam, mit találok. Köbö azt, amire számítottam: tele kocsma és babiloni nyelvkavalkád. Ahogy ültem ott a söröm mellett, előjöttek a régi emlékek. Mikor bevonult a Lohmannstraße a Lagerhausba: vagy tucatnyian, franciák, lengyelek, olaszok meg mi Szlovákiából. Mind, az egész WG ott volt.
Az eddigi tapasztalataimból kiindulva tudtam, hogy az első 
Hát, újra itt vagyok! Szinte napra pontosan négy évvel ezelőtt tettem meg ugyanezt az utat: Pozsony-Bécs-Hamburg-Bréma. Igaz, akkor csak három hónapra jöttem, így nem kellett negyven kilós bőröndöt ráncigálnom fel-le az egyik vonatból a másikba. Alaposan megizzadtam míg megérkeztem a leendő lakhelyemre. Fel is sóhajtottam, mikor átléptem a szobám küszöbét, s végre lerakhattam a hatalmas terhet.