szUPjektív

Pár nap leforgása alatt három különböző helyről kaptam meg a linket erre a számra. Kerüljön fel, hát, ideje.

Élő kapcsolás az STV vasárnapi déli politikai vitaműsorából. A téma, amiről vitatkozni kéne: magyar-szlovák viszony. A két vendég, akinek vitatkoznia kéne: Robert Fico kormányfő és Ivan Gašparovič. Két politikus, akik nemhogy nem konkurensei egymásnak, hanem még ideológiai szövetségesek is (lásd a legutóbbi elnökválasztásokat).  Baromi nagy a vita.  Majdnem hajbakapnak, hogy ki rúgjon nagyobbat a magyarokba, akarom mondani, ki védje jobban a szlovák nemzetet, a szlovák nyelvet. Merthogy ez a kettő az említett úriembereknek egy és ugyanaz.

A kiegyensúlyozottság látszatát Bugár élő somorjai kapcsolásával próbálják megőrizni. Nevetséges.

Lehet még ennél lejjebb süllyedni? Visszaléptünk az időben 50 évet? Újra egypártrendszerben élünk? Mitől közszolgálati ez a tévé? Hogy a mindenkori kormányt szolgálja?

Kabaré, vitathatatlan kabaré…

Múlt héten megkérdezte tőlem az egyik ismerősöm (magyar), hogy szerintem hallatták-e már a jóérzésű szlovákok hangjukat? A Sólyom-ügy miatti kifakadásomra gondolt. Én meg azt gondoltam, hogy a SME újságíróinak megnyilvánulásaira rámondhatom, hogy elég hangosak és elég értelmesek. De most egy még hangosabb, s még kristálytisztább hang ütötte meg a fülemet. Štefan Hríb, a .týždeň főszerkesztőjének hangja, mely – s ezt félig örömmel, félig pironkodva mondom – még az enyémnél is józanabb, határozottabb és konzekvensebb.

Sajnos nincs időm lefordítani az egész vezércikket a .týždeň aktuális számából (az online kiadásban meg csak a jövő héttől lesz szabadon olvasható), de a  álljon itt legalább az utolsó mondat:

“Ami Komáromban történt, az Szlovákia szégyene. Hogy megszabaduljak tőle, semmi más nem jut eszembe, mint ez: Sólyom elnök úr, bocsánat.“

Hríb úr, nekem meg semmi más nem jut eszmeb, mint ez: köszönöm szépen! Megnyugtató volt újra hallani a hangját. Kíváncsi vagyok, holnap Dunaszerdahelyen milyen lesz a felszólalók hangja és a résztvevők hangulata.

A magyar véleményeket a szlovák kormány pénteki döntéséről, hogy megtagadja a belépést Sólyom Lászlónak Szlovákiába augusztus 21-ére, nem kell bemutatni. Határon innen és túl minden magyar egyetért abban, hogy ez egy diplomáciai botrány. De vajon mit gondol Fico legújabb “hőstettéről” a szlovák közvélemény? Az ellenzék csalódást okozott, vajon a szlovák sajtó se lát tovább a Mátránál? Szlovák lapmustra a hétvégéről.

Read the rest of this entry »

El tud valaki képzelni egy olyan hírt, hogy a francia kormány megtiltja a német államfőnek, hogy az felavasson egy szobrot bárhol Franciaország területén? Ugye, hogy nem. Én se. Azt se tudtam elképzelni, hogy a magyar köztársasági elnöknek bármelyik (európai) ország kormánya meg merné tagadni a belépést az ország területére. Egészen a mai napig.

Read the rest of this entry »

Gašparovič egy épkézláb mondatot se tud elmondani, nemhogy választási stratégiát kidolgozni. Radičovának reális esélye lehet a győzelemre a második fordulóban. Minden a részvételi arányon fog múlni. Ha marad a jelenlegi elnök, az a szlovák társadalom tükre lesz. A kampányról és a stratégiákról, a magyar kártyáról és a szlovák politikai kultúráról beszélgettünk Gál Zsolt politológussal.

A teljes interjú a körkép főoldalán olvasható.

A “ne valaki ellen, hanem valakiért” kampányolást tartjuk helyesnek. (értsd: jürgen és az össze alteregója) Ehhez az elvhez ragaszkodunk Ivan Gašparovič esetében is. Még akkor is, ha az ötéves elnökségére visszatekintve nagy a csábítás a keserű iróniára, cinikus szarkazmusra vagy a groteszk szatírára. De ellenállunk a kísértésnek. Úgyhogy tovább után jöjjön 12 általunk megalapozottnak vélt észérv Ivan Gašparovič újraválasztása mellett.

A tovább alatt a körkép főoldala értendő.

Ha Magyarországot és Szlovákiát aszerint hasonlítjuk össze, milyen államfőik voltak 1989 után, akkor nem is kérdéses, melyik köztársaság lehet elégedettebb: a magyar. Elnökválasztásban valahogy mindig jók voltak az anyaországiak. Göncz Árpád, Mádl Ferenc és Sólyom László is rendelkezett azzal a karizmával, amit a Sándor-palota megkövetel. Nekünk meg volt egy Michal Kováčunk, Rudolf Schusterünk és Ivan Gašparovičunk, akiknek még a Grassalkovich-palota díszőrsége se tudott annyi tekintélyt kölcsönözni, hogy felnézhessünk rájuk. Pedig Szlovákiában is vannak olyan erős jellemek, akik tartalommal is meg tudnák tölteni ezt az egyébként reprezentatív funkciót. Például František Mikloško.

A teljes cikk a körkép főoldalán olvasható.

Célegyenesébe érkezett az elnökválasztás első felvonása Szlovákiában: még öt nap, s kiderül, melyik két jelöltet szeretné a nép a leginkább a következő öt esztendőben a Grassalkovich palotában látni. De az is lehet, hogy már a végső győztes nevét is megtudjuk, s másodszor már nem gördül fel a függöny az urnák előtt. Bármelyik forgatókönyv szerint is folytatódjon a színjáték darab, a szereplők többségének – rosszabbik esetben egy, jobbik esetben kettő kivételével – búcsúznia kell a közönségétől. Emlékezzünk, hát, meg pár szóval azokról az elszánt önkéntjelentkezőkről, akik március 21. után biztos, hogy örökre a politikai színfalak mögött maradnak. Fontos (epizód)szerep juthat ugyanis a “futottak még kategória” résztvevőinek is.

A cikk a körkép főoldalán folytatódik.

Aki elkezd blogot írni, ami ugye nyilvános, annak számolnia kell vele, hogy lesznek olyanok, akik a hozzászólásaikban nem értenek egyet vele. A kommentelés megszokott gyakorlat ebben a műfajban, elválaszthatatlan a blogoktól. Hisz többek között ez is a posztok célja: elgondolkodtatni, párbeszédet nyitni, helyenként provokálni. Az viszont, hogy egy külön bejegyzésben válaszoljanak az olvasottakra, nem mindennapos dolog. Legalábbis az én bloggerkarrieremben még nem fordult elő. Egészen tegnapig, mikor is a Hírlapíró egy parainiesis-szel reagált a Két gyilkosság margójára című posztomra. Úgy illik hát, hogy én se “akadékoskodó faszkalapként” egy kommenttel köszönjek vissza, hanem, tekintettel a téma komolyságára, én is egy külön posztot szánjak a válaszra.

A poszt a körkép főoldalán folytatódik.