Ha Magyarországot és Szlovákiát aszerint hasonlítjuk össze, milyen államfőik voltak 1989 után, akkor nem is kérdéses, melyik köztársaság lehet elégedettebb: a magyar. Elnökválasztásban valahogy mindig jók voltak az anyaországiak. Göncz Árpád, Mádl Ferenc és Sólyom László is rendelkezett azzal a karizmával, amit a Sándor-palota megkövetel. Nekünk meg volt egy Michal Kováčunk, Rudolf Schusterünk és Ivan Gašparovičunk, akiknek még a Grassalkovich-palota díszőrsége se tudott annyi tekintélyt kölcsönözni, hogy felnézhessünk rájuk. Pedig Szlovákiában is vannak olyan erős jellemek, akik tartalommal is meg tudnák tölteni ezt az egyébként reprezentatív funkciót. Például František Mikloško.
A teljes cikk a körkép főoldalán olvasható.
Célegyenesébe érkezett az elnökválasztás első felvonása Szlovákiában: még öt nap, s kiderül, melyik két jelöltet szeretné a nép a leginkább a következő öt esztendőben a Grassalkovich palotában látni. De az is lehet, hogy már a végső győztes nevét is megtudjuk, s másodszor már nem gördül fel a függöny az urnák előtt. Bármelyik forgatókönyv szerint is folytatódjon a színjáték darab, a szereplők többségének – rosszabbik esetben egy, jobbik esetben kettő kivételével – búcsúznia kell a közönségétől. Emlékezzünk, hát, meg pár szóval azokról az elszánt önkéntjelentkezőkről, akik március 21. után biztos, hogy örökre a politikai színfalak mögött maradnak. Fontos (epizód)szerep juthat ugyanis a “futottak még kategória” résztvevőinek is.
A cikk a körkép főoldalán folytatódik.
Aki elkezd blogot írni, ami ugye nyilvános, annak számolnia kell vele, hogy lesznek olyanok, akik a hozzászólásaikban nem értenek egyet vele. A kommentelés megszokott gyakorlat ebben a műfajban, elválaszthatatlan a blogoktól. Hisz többek között ez is a posztok célja: elgondolkodtatni, párbeszédet nyitni, helyenként provokálni. Az viszont, hogy egy külön bejegyzésben válaszoljanak az olvasottakra, nem mindennapos dolog. Legalábbis az én bloggerkarrieremben még nem fordult elő. Egészen tegnapig, mikor is a Hírlapíró egy parainiesis-szel reagált a Két gyilkosság margójára című posztomra. Úgy illik hát, hogy én se “akadékoskodó faszkalapként” egy kommenttel köszönjek vissza, hanem, tekintettel a téma komolyságára, én is egy külön posztot szánjak a válaszra.
A poszt a körkép főoldalán folytatódik.
“Rendes ember hátulról kezdi el olvasni az újságot” – mondogatta nagyapám, akit a sportesemények jobban érdekeltek, mint a napi politika. Valószínűleg tőle vettem át én is azt a szokást, hogy a végéről fogjak hozzá az újságolvasásnak. Olyannyira, hogy már az internetes hírportálokon is a sporttal kezdem a napi hírmustrát. Az utóbbi két hétben azonban kétszer is elbizonytalanodtam, valóban a sportrovatot böngészem-e, s nem a rendőrségi krónikát. Először Marian Cozma meggyilkolása sokkolt, majd tegnap Július Nôta erőszakos halála döbbentett meg. Mindkettőjükkel egy halálos késszúrás végzett.
Read the rest of this entry »
A nagy aggódás közepette, hogy a fényesen csillogó euróink ellenére gáz nélkül maradunk csaknem elsiklott a figyelmünk afelett, hogy Csáky Pál az új év elején ismét hangot adott azon véleményének, hogy a szlovákiai magyar hívek megérdemelnének egy magyar püspököt. A szlovák püspöki kar se váratott sokáig magára a válasszal: az MKP elnöke csak ne gyűjtögessen euróérmék helyett politikai pontokat ilyen kijelentésekkel, a politikusoknak semmi beleszólásuk az egyházi döntésekbe. 
Read the rest of this entry »
DiNaMit – azaz Diákok, na mit csináljunk? – így hangzik a felvidéki Diákhálózat és a magyarországi Nagyító Alapítvány közös projektje, melynek célja, hogy a középiskolás kamaszokat egy informális képzés keretén belül nagyobb önállóságra és felelősségteljes(ebb) gondolkodásra serkentse. Mindezt önkéntesen, kötetlenül és játékosan. December 14-én már a második évfolyam fejeződött be. Hatalmas sikerrel.
Folytatás a körkép főoldalán.
Mi? Még csak húsz perce beszél? Legalább húsz órának tűnik… Ennél még egy Torgyán beszéd is izgalmasabb lenne. Szóval erről szól egy konferencia: unalmas előadásokat hallgatni egész nap. No szép. Ezt valahogy elfelejtették odaírni a meghívóba. Az a barna szemüveges csaj is jókat ásítozik ott szemben. Francba, már én is. Hmm, egész jó nő. Még így unottan is sugárzik az arca. Le merem fogadni, hogy nevetés közben megjelenik az a kis gödröcske az ajka mellett. Na, egy mosolyt, bitte. Hát, ez megint csak ásítás volt…
Read the rest of this entry »
Egy hét telt el a hírhedt DAC-Slovan meccs óta, de a kedélyek csak nem akarnak csillapodni. S mintha nem is akarnák csillapítani őket. A magyar fél a szlovákot vádolja: “tessék megmutatni a bizonyítékokat a rendőri beavatkozás jogosságára”, a szlovák meg a magyarra mutogat: “szándékos provokáció volt az egész.” A józan gondolkodású ember meg belefárad, megunja, s azt kívánja, bárcsak lenne már vége az egész cirkusznak, nem érdekli az igazság, csak foglalkozzanak már “valami értelmesebb dologgal”. Mi józan gondolkodású emberek vagyunk, és nem ennek ellenére, hanem pont ezért érdekel minket az igazság.
Read the rest of this entry »
Nem szeretek a sokadik lenni a sorban, annak se nagyon tudok örülni, ha olyan dolog jut eszembe, ami másik x embernek is, szeretem a kreativitást és az eredetiséget. Most mégis nagyon szívesen beállok a sorba sok más blogertársam mögé, s én is felhívom mindenki figyelmét, ha még netán nem hallotta volna, hogy lehet tiltakozni a hibrid tankönyvek ellen. A petíciót szlovák és magyar értelmiségiek kezdeményezték. Nem tudom, elhallatszik-e majd a pozsonyi várba ez a felkiáltás, de nekem jól esik végre hallanom, hogy van még józanul és értelmesen gondolkodó szlovák réteg, s végre meg is merte köszörülni a torkát.
Aki szeretne csatlakozni, az megteheti itt. Én már aláírtam.
Na, tessék. Amikor már azt hittük, hogy a szlovák földrajzi nevek körüli színjáték eléri a célját (vagyis, hogy mi, magyarok a hibrid tankönyv bezúzatásával aratott látszatsikertől ittasan kussolva zsebre tesszük az új csodatankönyveket, melyekben tovább erőszakolják a magyar nyelvet, csak éppen a könyv végéből a zárójelekbe száműzik a magyar településneveket), a forgatókönyvírók úgy döntöttek, hogy csavarnak még egyet a szálakon. S nem is akárhogyan. Magát a cirkusz…, bocsánat, színházigazgatót vonták be a darabba. Azzal egyidőben, hogy a nagy triumvirátus, élén a cézárral, a legfelsőbb szinten mondta ki, hogy az ominózus tankönyvek használatban maradnak, érkezett a szerkesztőségünkbe az alábbi levél. Úgy döntöttünk, hogy eredeti szlovák mellé csatoljuk a magyar fordítást is. Jó szórakozást kívánunk hozzá!
A levél szlovákul és magyarul a körkép főoldalán olvasható.