"… nem én vagyok bonyolult, hanem a dolog, amiről beszélek." (Karinthy)
Még a Háló táborban elvégeztünk egy önismereti tesztet. A témája a konfliktuskezelési módszerek voltak: hogy a versengő, problémamegoldó, kompromisszumkereső, elkerülő vagy alkalmazkodó attitűdök dominálnak-e konfliktusmegoldásaink közben. Engem meglepett a saját eredményem. Legalábbis elsőre. Aztán, ahogy elgondolkodtam rajta, valóban: az utóbbi hónapokban a szükségesnél többször adtam fel az elképzeléseimet s alkalmazkodtam mások igényeihez.
Pozsony! Vagy szólítsalak inkább Pressburgnak? Esetleg a Prešporkot szereted jobban? Nem is oly rég – két, három emberöltővel ezelőtt – még mindhárom névre hallgattál. Magyar ajkú lakóid Pozsonynak hívtak, a németek Pressburgnak szólítottak, a szlovákok meg a Prešporkot használták. Egyszerre, egymás mellett, békében.
Hogy mennyire sikeres egy Háló tábor, azt azon szoktam lemérni, hogy milyen az utána következő napom. Ha sokáig alszom, egész nap mosolygok ki a fejemből és képtelen vagyok arra összpontosítani, amit épp csinálok (csinálnom kéne khm-khm), akkor az azt jelenti, hogy az elmúlt egy hetet annyira élveztem, hogy lélekben még mindig ott vagyok. Nos, a mai napom teljesen így nézett ki… Pedig nem is minden úgy alakult, ahogy vártam.
Mintha csak tegnap lett volna, mikor engedve a nővérem csábításának úgy döntöttem, hogy elmegyek, s megnézem, milyen is az a Háló tábor, amiről Ivetka olyan csudaszépeket mesél. Nos, úgy megnéztem magamnak, hogy idén ez már a harmadik táborom lesz. S minden valószínűség szerint az utolsó olyan, ahol ifi szervezőként veszek részt. Remélem, szép búcsú lesz.
Hogy mi lesz, ha összeeresztünk egy testi fogyatékos kislányt, akinek alig érteni a szavát, egy hiperközlékeny ötvenes egyedülálló férfit, néhány egyetemistát meg pár középiskolást, s ráadásként adunk még hozzájuk egy végzős alapiskolást meg egy csendes, dolgozó úriembert? Egy tizenötfős kiscsoport egy ifjúsági találkozón és lelkigyakorlaton. Meg egy újabb nagy kihívás nekem.
Kiötlöttük, megterveztük, megcsináltuk. Néhány tucat telefonhívás + több száz mail + pár ezer sornyi csetelés = két (és fél) tartalmas és szórakoztató nap Pannonhalmán. Háló ifi kiscsoportvezetői tréning: 2008. november 28-30.
Szombaton lagziban voltam. Méghozzá Budapesten, Hálós mennyegzőn. (A Háló egyik alapítójának a fia nősült). És ismételten rájöttem, hogy szeretek lagzikba járni. Hogy miért? Óóóó, annak nagyon prózai okai vannak. 
Ha sokáig nem írok semmit, annak két oka van. Vagy olyan szarul ramatyul érzem magam, hogy még írni se esik jól, vagy annyira felpörögtek körülöttem az események, hogy nincs időm írni. Egyik se jó. Még akkor sem, ha az utóbbi a kisebbik rossz. Most is ez történt.
Ha a szenci ifi találkozót – Kárpát-medencei jellege miatt – nem számítom, akkor a párkányi volt az első regionális szintű hálós rendezvény a Felvidéken 2008-ban. Május 31-én… Szóval az első félévben egyre futotta. Semmi baj, majd a második részben beleerősítünk. Lássuk csak, a következő Háló rendezvény a Felvidéken: október 4., Losonc, aztán… aztán semmi. Ennyi. Egy év, két találkozó. Miért csak kettő? Erre Párkányban próbáltam megtalálni a választ. Elárulom: sikertelenül.
Na, fogjuk rá, hogy kihevertem a csütörtök esti focitraumát, úgyhogy lássuk, mi minden is történt a szenci Háló találkozó zárónapján.