Bezony. Rég volt ennyi meglepetésben egymás után részem, mint ma. S a legtöbb nagyon kellemesen érintett, még az is jól végződött, ami elsőre inkább átoknak tűnt, mint áldásnak. Hát nem csodálatos, hogy pont szólnak bele a “véletlenek” az életembe, mikor a tudatosságot választom életem aktuális jelszavának? De igen, pláne, hogy a kettő nem egészen zárja ki egymást. Úgy érzem, hogy egész tudatosan kezeltem a váratlan helyzeteket.
Mi? Még csak húsz perce beszél? Legalább húsz órának tűnik… Ennél még egy Torgyán beszéd is izgalmasabb lenne. Szóval erről szól egy konferencia: unalmas előadásokat hallgatni egész nap. No szép. Ezt valahogy elfelejtették odaírni a meghívóba. Az a barna szemüveges csaj is jókat ásítozik ott szemben. Francba, már én is. Hmm, egész jó nő. Még így unottan is sugárzik az arca. Le merem fogadni, hogy nevetés közben megjelenik az a kis gödröcske az ajka mellett. Na, egy mosolyt, bitte. Hát, ez megint csak ásítás volt…
Bad Kissingen. Mond ez valakinek valamit? Na, ott leszek hétfőtől péntekig egy konfehencián, kéhem széphen!
Ahogy magamat ismerem, biztos találok valahol nethozzáférést, de azt inkább nem garantálom, hogy válaszolok is majd a mailekre. (Liebe, Heidi, du bist natürlich die Ausnahme…)
A mobilomat ugyan magammal viszem, de hacsak nem az lesz a kijelzőn, hogy Natalie Portman ruft an, nem fogom felvenni. (A Jessica Alba határeset… Jó, oké, lássátok, hogy én képes vagyok a kompromisszumokra, még a Cameron Diazt is felveszem…)
Kellemes hetet mindenkinek!
A külföldi tanulmányutak az egyetemi élet üde színfoltjai. Hál’istennek mára már rengeteg lehetőség közül lehet választani, ha valaki világot szeretne látni. És sok egyetemista él is ezzel a lehetőséggel. Pedig az út onnan, hogy megszületik az igény egy külföldre szóló ösztöndíj után addig, hogy megérkezem a kiválasztott város egyetemére nem éppen zökkenőmentes. Mert jóadag elszántság (és/vagy őrültség?) kell ahhoz, hogy valaki bele merjen fogni az ilyen pályázatokkal járó bürokráciába. Főleg, hogy mindig ott van a pakliban, hogy az egész papírmunka és utánajárás eredménytelen marad, mert valaki más lesz a befutó. De ez már csak így működik: vagy belevágsz és nem félsz, mi sül ki belőle. Vagy félsz, hogy nem sül ki belőle semmi, és nem vágsz bele. Tudom, én már négyszer végigcsináltam ezt a procedúrát. És még mindig jó sült ki belőle. Ezért döntöttem úgy, hogy megpróbálom ötödször is.
Néha az az érzésem, hogy vonzom az érdekes helyzeteket és a kínos szituációkat. Ebből tervezek is összeállítani a közeljövőben egy csokorravalóval. Addig meg jöjjön a mai sztorim… Read the rest of this entry »
Pénteken hivatalosan is véget ért a nyári szemeszter (s ezzel PhD-s “tanulmányaim” első éve). Szerencsére a doktorandusoknál ezt nem követi vizsgaidőszak. A tanárnőnek viszont, akinél írom a disszertációs munkámat, el kell számolni ezzel a pár hónappal, hogy beírja a kreditpontokat, és ajánlja az átlépésemet a második évfolyamba. Huh, de mit fogok mondani neki?
“Beleolvastam a blog-odba, találtam néhány jó “karcolatot” közöttük, főleg a tanárok javadalmazásával kapcsolatos gondolatok tetszenek. A tanárok alulfizetettsége régiónkban sajnos általános jellegű probléma. Azt hiszem azonban, hogy a probléma kissé összetettebb annál, minthogy a tőkés gazdasági viszonyok szerepeljenek első helyen a gondok kiváltó okaként.
Végre összejött egy közös sörözés pár volt egyetemi évfolyamtárssal. Párral? Igen. Kettővel. Szóval hárman voltunk. Papíron három tanár. A valóságban egyikünk kandallókat épít, a másik telefonon ad segítséget idegen nyelven más országbeli ügyfeleknek, a harmadik meg egy műsorújságnál fordít idegen nyelvből szlovákba.

