Első látásra egy tucatszámra kapható motivációs kézikönyvnek tűnik. Egynek a sok közül, melyek a boldogabb élet receptjét kínálják. Tuti tippeket, hogyan lehet meggazdagodni és sikeressé válni. Mindezt százvalahány oldalon. Nagybetűkkel teleírt és képekkel illusztrált kellemes tapintású lapokon.
A külső is tipikusan hatásvadász: a borítón ott ékeskedik, hogy “nemzetközi bestseller”, s az sem hiányozhat, hogy eddig 61 országban, 21 nyelven jelent meg. És most “végre magyarul is!” A hátoldalon a szerző füligmosoly portréja díszeleg, az első két oldalon meg ügyvédek, pszichoterapeuták, vezérigazgatók, menedzserek áradoznak az életüket megváltoztató könyvről. Csupa intő jel, hogy igényesebb olvasó nagy ívben kerülje Andrew Matthews Hallgass a szívedre című könyvét.
Színtisztán emlékszem: egy szombat délután volt, két vagy három hete, amikor először találkoztunk. Szerintem ő már az első pillantás után tudta, hogy vissza fogok fordulni hozzá. Miközben a többiekkel próbáltam ismerkedni, végig a tarkómon éreztem a tekintetét. Nem szólt semmit, közeledni se próbált, csak néma magabiztossággal várta, hogy eljöjjön az ő ideje. Tudta, mit csinál, s neki lett igaza. Azóta a mindennapjaim része lett. S most visszagondolva egyre biztosabb vagyok benne, hogy valójában nem is én választottam őt, hanem ő engem…
Évek óta először vettem a kezembe szlovák nyelvű regényt. Ahogy sétálgattam a könyvtárban a polcok között, eszembe jutott, hogy utoljára alapiskolában olvastam szlovák irodalmat. Vagyis irodalmat szlovák nyelven, hogy egész pontos legyek. Az egyetemen már nem magyarul folyt az oktatás, újságot is vásárolok államnyelven meg barátaim is vannak szlovák nemzetiségűek, úgyhogy nem nevezhető hiányosnak a kapcsolatom ezzel a szláv nyelvvel, de ha szabadidős olvasásról van szó, akkor az magyar vagy német. Gondoltam, most változtatok ezen.
Emlékszik még valaki arra, hogy összeállítottam egy nyolcas listát azokról a könyvekről, amik nagy hatással voltak rám? Ez volt az első rész. Jöjjön most a második. Csak emlékeztetőül: szépirodalom nincs benne, csupán filozofikus, pszichológiai, ezoterikus stb. töltetű könyvek (már akkor se tudtam rövidebb definíciót rá, ez azóta se változott).
Azt hiszem, senkit nem lepek meg vele, ha azt mondom, szeretek olvasni. Nemcsak szépirodalmat, hanem minden mást is. Volt egy időszakom, mikor nagy előszeretettel forgattam vallási, filozofikus, pszichológiai, spirituális vagy ezoterikus töltetű könyveket (Szívesen fogalmaznék rövidebben is, de nem tudom, mi lenne a helyes gyűjtőnév.) Vagyis olyanokat, amik nem a tartalmaznak cselekményt (tudom, ez a modern szépirodalomra is igaz lehet), hanem a szerző egy adott témában próbál szép, okos, bölcs gondolatokat mondani.
Úgy érzem, ennek az időszaknak – átmenetileg – vége. Karácsony óta újra rá vagyok kattanva a szépirodalomra. De vannak könyvek, amiket még most is elő-előveszek, mert nagyon sokat tanultam belőlük. Jöjjön most ezekből egy összeállítás.
- Engedje meg, hogy elmondjam az Örömhírt, amelyet a vallásom hirdet – kérte a prédikátor.
A Mester csupa fül volt.
- Isten a szeretet. És Isten szeret és örökké megjutalmaz bennünket, ha betartjuk a parancsait.
- HA? – kérdezte a Mester. Akkor nem is annyira örvendetes ez az örömhír.
Gyerekkorom óta nagyon szeretem a könyveket. Igazából már azelőtt elkezdtem olvasni, mielőtt megtanultam volna összeilleszteni azokat a fura jeleket, amikre mindenki azt mondta nekem, hogy betűk. Emlékszem, mikor észrevettem, hogy a nővérem belemerül az olvasásba, mindig odafeküdtem mellé, elővettem a legalsó polcról (a többit nem értem el) egy könyvet (aminek a borítója a legjobban tetszett, s aminek a vaskosságát elég méltónak ítéltem meg, hogy a kezembe vegyem), kinyitottam (természetesen valahol a közepe vagy a vége felé), s úgy tettem, mintha én is olvasnék.
Ha egy szóval kéne jellemeznem ezt a karácsonyt, akkor azt mondanám: (szép)irodalmi. Amire annyira vágytam, hogy – mindenfajta lelkiismeret-furdalás nélkül, hogy a hobbim kárára hanyagolom a kötelességem – elmerüljek valamelyik zseniális író fantáziájának történeteiben, végre sikerült. Márquez, Steinbeck és Grendel – rájuk esett hazautazás előtt a könyvesboltban a választásom, mikor azon morfondíroztam a Phanta Rhei (egyébként meglehetősen gyér) kínálatát szemlélve, hogy mi lenne a legalkalmasabb választás a szeretet ünnepére. Mindhárom bejött.
“Természetesen mindig egyedül kell sétálni, legalább egy, de inkább másfél, s ha lehet, két órát napjában. A séta az élet legemberibb életütemét fejezi ki. Aki sétál, nem akar eljutni sehová, mert ha célzattal és úti céllal ered útnak, már nem sétál, csak közlekedik.
Első látásra egy tucatszámra kapható motivációs kézikönyvnek tűnik. Egynek a sok közül, melyek a boldogabb élet receptjét kínálják. Tuti tippeket, hogyan lehet meggazdagodni és sikeressé válni. Mindezt százvalahány oldalon. Nagybetűkkel teleírt és képekkel illusztrált kellemes tapintású lapokon.
Színtisztán emlékszem: egy szombat délután volt, két vagy három hete, amikor először találkoztunk. Szerintem ő már az első pillantás után tudta, hogy vissza fogok fordulni hozzá. Miközben a többiekkel próbáltam ismerkedni, végig a tarkómon éreztem a tekintetét. Nem szólt semmit, közeledni se próbált, csak néma magabiztossággal várta, hogy eljöjjön az ő ideje. Tudta, mit csinál, s neki lett igaza. Azóta a mindennapjaim része lett. S most visszagondolva egyre biztosabb vagyok benne, hogy valójában nem is én választottam őt, hanem ő engem…
Évek óta először vettem a kezembe szlovák nyelvű regényt. Ahogy sétálgattam a könyvtárban a polcok között, eszembe jutott, hogy utoljára alapiskolában olvastam szlovák irodalmat. Vagyis irodalmat szlovák nyelven, hogy egész pontos legyek. Az egyetemen már nem magyarul folyt az oktatás, újságot is vásárolok államnyelven meg barátaim is vannak szlovák nemzetiségűek, úgyhogy nem nevezhető hiányosnak a kapcsolatom ezzel a szláv nyelvvel, de ha szabadidős olvasásról van szó, akkor az magyar vagy német. Gondoltam, most változtatok ezen.
Emlékszik még valaki arra, hogy összeállítottam egy nyolcas listát azokról a könyvekről, amik nagy hatással voltak rám? Ez volt az 
