"… nem én vagyok bonyolult, hanem a dolog, amiről beszélek." (Karinthy)
Csak áll egy helyben és néz. Engem. Egy szelíd mosoly kíséretében kacsintok egyet, mindkét szememmel, de semmi reakció. Csak az aranyos szempár néz velem farkasszemet továbbra is. Oké, miért is jöttem, ja igen, sörök, ott a sarokban. Elindulok feléjük, de közben önkéntelenül is visszapillantok, még mindig engem néz. Olyan ártatlan epekedő kerek szemekkel, hogy meg kell állnom. Csak nem jövök zavarba egy hat-hét éves kisfiú tekintetétől?
05.45. Idejét se tudom, mikor keltem fel ilyen korán. Főleg hétvégén. Szombaton is nagy volt a kísértés, hogy lenyomjam a vekkert, s aludjak tovább. De ellenálltam neki, s 06.18-kor már egy metronómon robogtam Göttingen felé a Biblia-körösökkel a Navigatoren-Day, röviden csak N-Day 2009-re.
Tíz percet késtem, érted, tíz percet csak, s már ment a Biblia-kört. Pedig ezúttal nem is a saját hibámból jöttem később, hanem mert útközben megálltam venni valami rágcsálni valót (szőlő lett belőle), hogy ne menjek üres kézzel. De ők 20.10-kor már nyomatták a bemutatkozó kört. Arról, persze, megint megfeledkeztek, hogy a közben megérkezőnek is szót adjanak. Nééémetek… Érdekes emberek.
Kiutazásom előtt kitűztem magam elé pár célt, amit a tíz hónap alatt el szeretnék érni. Az egyik ilyen az volt, hogy keresek egy keresztény közösséget, amihez csatlakozhatom. Egyrészt, hogy ne érezzem egyedül magam, másrészt, hogy belekukkantasak, hogyan működik ez a közösségesdi nyugaton. Hátha tanulhatok tőlük valamit, amit aztán otthon kamatoztathatok.
Hosszabb idő után ma újra az UPC-ben voltam szentmisén. Nem egy hatalmas kőtemplom hideg falai között, hanem egy kollégium emberközeli helyiségében. Nem kényelmetlen fapadokban, hanem kényelmes műanyag székeken. Nem sóhajtozó öregek között, hanem élénken mosolygó fiatalok között. Nem kioktató pappal a szószéken, hanem szelíd pásztorral az oltár mögött. S újra megcsapott az az érzés, ami elsős egyetemista koromban csiklandozta meg először a lelkem, mikor először betévedtem ebbe az egyetemista pasztorációs központba: Isten közelségének a melegsége.
- Engedje meg, hogy elmondjam az Örömhírt, amelyet a vallásom hirdet – kérte a prédikátor.
A Mester csupa fül volt.
- Isten a szeretet. És Isten szeret és örökké megjutalmaz bennünket, ha betartjuk a parancsait.
- HA? – kérdezte a Mester. Akkor nem is annyira örvendetes ez az örömhír.
A nagy aggódás közepette, hogy a fényesen csillogó euróink ellenére gáz nélkül maradunk csaknem elsiklott a figyelmünk afelett, hogy Csáky Pál az új év elején ismét hangot adott azon véleményének, hogy a szlovákiai magyar hívek megérdemelnének egy magyar püspököt. A szlovák püspöki kar se váratott sokáig magára a válasszal: az MKP elnöke csak ne gyűjtögessen euróérmék helyett politikai pontokat ilyen kijelentésekkel, a politikusoknak semmi beleszólásuk az egyházi döntésekbe. 
A Megváltónk születésnapját ünnepeljük, nem? Mosolygós születésnapi bulit mindenkinek! 
Engedélyezd a Javascript és Flash alkalmazások futtatását a(z) Flash videó megtekintéséhez.
Már egy hét sincs karácsonyig, engem meg még mindig nem kapott el az a lázas várakozás, ami ilyenkor már lüktetni szokott bennem. Nem az ajándékozás izgalmára gondolok, bár az is inkább csak görcsös feszültség most, mint elszánt igyekezet, hanem a lelki felkészültségre. Mikor a sok nyüzsgő ember láttán a boltokban és a tereken nem az undor torzítja el a számat, hanem mosoly jelenik meg az arcomon. Az a belülről jövő mosoly, melyet semmilyen türelmetlen morgás a kasszák előtt, és semmilyen tolakodás a karácsonyi vásárban nem képes lelohasztani. Mert a lelki harmónia eredménye. Na, ez a lelki kiegyensúlyozottság hiányzik most.
“…ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes” (Pál levele a rómaiakhoz, 12,2)