"… nem én vagyok bonyolult, hanem a dolog, amiről beszélek." (Karinthy)
Tíz percet késtem, érted, tíz percet csak, s már ment a Biblia-kört. Pedig ezúttal nem is a saját hibámból jöttem később, hanem mert útközben megálltam venni valami rágcsálni valót (szőlő lett belőle), hogy ne menjek üres kézzel. De ők 20.10-kor már nyomatták a bemutatkozó kört. Arról, persze, megint megfeledkeztek, hogy a közben megérkezőnek is szót adjanak. Nééémetek… Érdekes emberek.
Kiutazásom előtt kitűztem magam elé pár célt, amit a tíz hónap alatt el szeretnék érni. Az egyik ilyen az volt, hogy keresek egy keresztény közösséget, amihez csatlakozhatom. Egyrészt, hogy ne érezzem egyedül magam, másrészt, hogy belekukkantasak, hogyan működik ez a közösségesdi nyugaton. Hátha tanulhatok tőlük valamit, amit aztán otthon kamatoztathatok.
Hosszabb idő után ma újra az UPC-ben voltam szentmisén. Nem egy hatalmas kőtemplom hideg falai között, hanem egy kollégium emberközeli helyiségében. Nem kényelmetlen fapadokban, hanem kényelmes műanyag székeken. Nem sóhajtozó öregek között, hanem élénken mosolygó fiatalok között. Nem kioktató pappal a szószéken, hanem szelíd pásztorral az oltár mögött. S újra megcsapott az az érzés, ami elsős egyetemista koromban csiklandozta meg először a lelkem, mikor először betévedtem ebbe az egyetemista pasztorációs központba: Isten közelségének a melegsége.
- Engedje meg, hogy elmondjam az Örömhírt, amelyet a vallásom hirdet – kérte a prédikátor.
A Mester csupa fül volt.
- Isten a szeretet. És Isten szeret és örökké megjutalmaz bennünket, ha betartjuk a parancsait.
- HA? – kérdezte a Mester. Akkor nem is annyira örvendetes ez az örömhír.
A nagy aggódás közepette, hogy a fényesen csillogó euróink ellenére gáz nélkül maradunk csaknem elsiklott a figyelmünk afelett, hogy Csáky Pál az új év elején ismét hangot adott azon véleményének, hogy a szlovákiai magyar hívek megérdemelnének egy magyar püspököt. A szlovák püspöki kar se váratott sokáig magára a válasszal: az MKP elnöke csak ne gyűjtögessen euróérmék helyett politikai pontokat ilyen kijelentésekkel, a politikusoknak semmi beleszólásuk az egyházi döntésekbe. 
A Megváltónk születésnapját ünnepeljük, nem? Mosolygós születésnapi bulit mindenkinek! 
Engedélyezd a Javascript és Flash alkalmazások futtatását a(z) Flash videó megtekintéséhez.
Már egy hét sincs karácsonyig, engem meg még mindig nem kapott el az a lázas várakozás, ami ilyenkor már lüktetni szokott bennem. Nem az ajándékozás izgalmára gondolok, bár az is inkább csak görcsös feszültség most, mint elszánt igyekezet, hanem a lelki felkészültségre. Mikor a sok nyüzsgő ember láttán a boltokban és a tereken nem az undor torzítja el a számat, hanem mosoly jelenik meg az arcomon. Az a belülről jövő mosoly, melyet semmilyen türelmetlen morgás a kasszák előtt, és semmilyen tolakodás a karácsonyi vásárban nem képes lelohasztani. Mert a lelki harmónia eredménye. Na, ez a lelki kiegyensúlyozottság hiányzik most.
“…ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes” (Pál levele a rómaiakhoz, 12,2)
Épp ki akartam fakadni itt, hogy ha még egyszer megkapom valakitől a meghívót a Papp László Sportarénába november 14-re, akkor, akkor, akkor… (most valami jó frappánsan megfogalmazott, picit durva, de nem trágár fogadalom jönne, hogy mi történik az illetővel az én hathatós közbenjárásomnak köszönhetően, de a rendelkezésemre álló három másodpercben csak pi… ku… fa… kezdetű szavak jutottak eszembe, amiket nem szeretnék papírra vetni, úgyhogy… na, csak sikerült addig csűrnöm, csavarnom a szót, míg eszembe jutott valami) szóval akkor elküldök mindenkit a 101-es szobájába (hogy én milyen entellektüell vagyok, khérem széphen, s még mindig nincs vége a mondatnak), de még mielőtt eme hirtelen jött ötletemet kivitelezhettem volna ráakadtam erre a naggyon jó bejegyzésre a reakción, úgyhogy én meghívó helyett inkább ezt ajánlom a figyelmetekbe!!!
Azt szoktam mondani az ilyen cikkekre, hogy olyan jó, hogy akár én is írhattam volna. Ezúttal azt mondom: ez sokkal jobb, mint amit én (most) tudok írni!
Azt mondják, hogy minden jó, ha a vége jó. Mint a legtöbb közhely közmondás, ez is igaz. Erről kedden ismételten meggyőződhettem. Ritka nyűgösen indult a napom: már az ébredés is nehezen ment (ami az utóbbi időben meglepő módon már nem szokott gondot okozni), a munkában csigalassúsággal telt az idő, a kollégák meg egymást előzgetve mentek az agyamra. Este mégis nyugodtan és elégedetten tettem el magam másnapra. Minek volt köszönhető ez a 180 fokos fordulat?