A legszívesebben visszaszóltam volna neki, hogy ő meg mit képzel magáról, hogy a bicikliúton sétálgat. De aztán inkább lenyeltem a fellobbanó haragom. Töredelmesen bevallom, hogy alázatos viselkedésem oka sokkal inkább keresendő a nem messze felbukkanó rendőrökben, mint a az idős házaspár kora iránti tiszteletben. Engem biztosan megbüntettek volna a lámpa hiánya miatt, az öregeket a rossz helyen sétálásért aligha. Egy esetleges figyelemfelkeltő szóváltást elkerülendő inkább feljebb váltottam és továbbtekertem. A lámpával ellentétben a váltóm még működik.

Elgondolkodtatott ez az eset, s arra jutottam, hogy igaza van az öregnek, holnap megnézettetem azt a lámpát vagy veszek egy újat. Nem a szabálytalan gyalogosok miatt, hanem a szabályosan közlekedő biciklisek és autósok végett. Rájuk (és rám) nézve tényleg veszélyes lehet kivilágítatlanul tekerni.

De azt a két idős gyalogost nem veszélyeztettem ma este. Mikor az öreg rám förmedt, nem volt igaza.

Lám, ilyen is van: valakinek lehet egyszerre igaza is, meg nem is.

Ha ma este valaki megkérdezte volna tőlem, hogy jó napom volt-e, nagyon röviden válaszoltam volna neki: “jaja”!

1. Ha valaki után lettél elnevezve, ki volt az?
Nem tudok róla, hogy valaki után kaptam volna.

2. Mikor sírtál utoljára?
Mikor nagymamám meghalt. Július elején.

3. Tetszik magadnak a kézírásod?
Hát, ha comic sansot használok, akkor igen, de a tajmsznyúrománt nem csípem

4. Melyik a kedvenc húsod/húsos kajád?
A csirkét meg a pulykát szeretem nagyon, az jöhet bármilyen feldolgozásban.

5. Vannak gyerekeid?
Nicht dass ich wüsste

6. Ha egy másik ember lennél, barátkoznál magaddal?
Szerintem igen. De nem biztos, hogy együtt is laknánk…

7. Jellemző rád a szarkazmus?
Rám? ááááá, dehogy.

8. Megvannak még a manduláid?
Mind a tizenkettö, kérlek!

9. Szeretnél Bungee Jumpingolni?
Szeretném, ha le mernék ugrani. De nem merek…

10. Mi a kedvenc műzlid/reggelizős pelyhed?
Nem igazán vagyok oda értük. Ha már enni kell, akkor legyen csokis

11. Amikor leveszed a cipődet, kikötöd a cipőfűződ?
Igen, mindig. S mikor felveszem, akkor is bekötöm.

12. Szerinted erős vagy?
Igen, szerintem erös vagyok.

13. Mi a kedvenc fagyid?
Nem igazán vagyok nagy fagyis, inkább a jégkrémet szeretem, de ha fagyi, akkor csokoládé-citrom.

14. Mi az, amit először észreveszel/megnézel az embereken?
A kezük.

15. Piros vagy rózsaszín?
Piros. ferrari forever

16. Mi az, amit legjobban utálsz /nem szeretsz magadban?
Pl. azt, hogy egy ilyen kérdést komolyan veszek, s elgondolkodom rajta. Komolyra fordítva a szót: a nagy megfelelni akarásomat.

17. Ki hiányzik Neked a legjobban?
Az a felszabadult saját magam, aki az egyetemi évek alatt voltam. De mintha kezdene újra visszajönni.

18. Akarod, hogy mindenki visszaküldje ezt Neked?
Igen

19. Milyen színű nadrág és cipő van rajtad?
Kék nadrág – farmer, barna cipö

20. Mit ettél legutóbb?
Épp a menzáról jövök: Bauernfrühstück und Gratin von Crepestreifen mit Kirsche & Vanillesauce mnyammmm

21. Mit hallasz/hallgatsz most?
Könyvtárban vagyok, úgyhogy semmit. De Kispálra lenne most kedvem.

22. Ha zsírkréta lennél, milyen szín lennél?
Zöld-fehér “Werder Bremen, lebenslang grün-weiß, wir gehören zusammen, ihr seid cool und wir sind heiß!!!”

23. Kedvenc illatod?
Pár hete éreztem egy francia csajon egy olyan vadító parfümöt… Hmmm, na azt elfogadnám kedvenc illatnak

24. Kivel beszéltél utoljára telefonon?
Amióta Brémában vagyok, asszem nem is telefonáltam. Ah, de mégis: Kristynával telefonáltam egy rövidet Bonnban. (Kristyna = egy cseh DAAD-ösztöndíjas, ja, és nem mellesleg a VLNK-díj jelenlegi birtokosa)

25. Bírod azt, aki ezt küldte neked?
Ahhhaaaaaaaaaaa!

26. Milyen sportokat szeretsz nézni?
Leginkább focit és forma 1-t szoktam nézni. Gut. Besser. Vettel.

27. Hajad színe?
Világos barna. No jó, ezt mégeccer: VILÀGOS BARNA (vagyis nem szöke)

28. Szemed színe?
Szürkéskék

29. Viselsz kontaktlencsét?
Csak ha focizom vagy úszom

30. Kedvenc kajáid?
Huuu, most minden otthoni kaja kedvenc. De leginkább asszem édesanyám bablevese.

31. Horror film, vagy Happy End?
Horrooooooooooor (FürészFürészFürész)

32. Az utolsó film amit láttál?
Der Himmel über Berlin

33. Milyen színű póló van rajtad?
Nincs rajtam póló. Ingben és pullóverben vagyok. èdesanyám büszke lenne rám hehe

34.Nyár vagy tél?
Nyár. Und zwar mit Abstand!

35. Ölelés vagy puszi?
Ölelés! ès ez is egyértelmüen…

36. Kedvenc desszert?
Piskótás puding. vagy banán forró csokival leöntve. vagy pisk´ta között banán s csokival leöntve… na, van néhäny.

37. Ki fog legnagyobb valószínűséggel válaszolni?
Abigél! Abigél! Abigél!

38. Ki nem fog a legnagyobb valószínűség szerint válaszolni?
Bruder. Tutti. hehe

39. Milyen könyvet olvasol most?
Anna Gavalda: zusammen ist man weniger allein! és nagyon élvezeeeeem! Már csak pár oldal van a végéig. Mi lenne, ha… Nem, nem jürgen,mész vissza szépen a szakirodalomhoz…

40. Mi van az egérpadodon?
Nincs egérpadom

41. Mit néztél tegnap este a TV-n?
Hát, neten néztem a bayern-Bordeaux meccset. Bár ne néztem volna… Katastrophe…

42. Kedvenc hang?
A vekkerem. na jó, csak vicceltem. nem jut eszembe kedvenc hang.

43. ROLLING STONES vagy BEATLES?
Nemtom. Úgyhogy legyen a beatles.

44. Mi volt a legtávolabbi hely, ahol az otthonodtól voltál?
Fú, nemtom mi van messzebb: Bréma, Maastricht vagy Székelyföld.

45. Van valamilyen újdonság/újság az életedben?
Úgy érzem, hogy van egy új életem itt Brémában.

46. Hol születtél?
Legszebb város Batyi, azazhogy Szombatyi, legszebb nevén Rimaszombatyi

47. Kinek a válaszát várod?
Mindenkiét

48. Mennyi most az idő?
14.58

Ez a beszélgetés ma délután 14.30 körül hangzott el Pozsony egyik éttermében. (Egészen pontosan ebben) A két főszereplő: szerény személyem és a pincér. (Egészen pontosan ő)

A mai napom azok közé tartozott, amelyeken egy kevés bunkóság is elég, hogy kiverje a biztosítékot. Na, ez a fickó nem kicsit viselkedett parasztként. Alig vett észre minket, ímmel-ámmal szolgált ki, s mindennek tetejében még azt mondta várjak, mikor tartármártást akartam kérni tőle. Pedig rajtunk kívül legfeljebb két asztalnál ültek még vendégek… De nem is annyira az zavart, hogy várnom kellett pár percet (kellemes társaságban voltam:), hanem a hang és arckifejezés, ahogy beszélt velem.

S még hogy véletlenül se gondoljam meg magam (jóllakva azért higgadtabb vagyok) a biztonság kedvéért legalább tíz percig váratott minket a számlával (azt mondanom se kell, hogy üres tányérokkal az asztalon). Nem is gondoltam meg magam, elkértem a panaszkönyvet. A többi már ismeretes…

Mentségére legyen mondva a fiatalembernek, hogy illedelmesen reagált. Mindenféle megjegyzés nélkül elnézést kért, mea culpázott. Magában biztos elküldte ezt a hülye magyart a p.csába, de kifelé elegánsan csinálta. Már “csak” a kiszolgálásban kéne megtanulnia az alázatot, s lehetne belőle jó pincér. (Mondjuk ilyen – vele az Enikő leánybúcsúján semmi gond nem volt. Épp ellenkezőleg!:)

Így utólag örülök, hogy felvállaltam a konfrontációt, s asszertív tudtam maradni. Sokszor inkább csak legyintek az ilyenekre, s “csak” azzal “büntetek”, hogy nem megyek oda vissza többet.

Valószínűleg hatott rám az a pikáns szóváltás a T-Mobile boltjában az egyik ügyfél és az alkalmazott között, aminek nem sokkal ebéd előtt a tanúja voltam. A konfliktus elejét nem láttam, de valószínűleg az lehetett, hogy az alkalmazott soron kívül kiszolgált valakit, s ezt a soron következő ügyfél nem hagyta szó nélkül.

Érdekes volt figyelni, hogyan kezelik a kialakult helyzetet: az alkalmazott próbálta izomból megoldani a konfliktust, s határozottan kijelentette, hogy semmi rosszat nem csinált, nincs miért bocsánatot kérnie, ha valami nem tetszik, tessék panaszt tenni. Egy nyugodtabb vérmérsékletű/gyengébb idegzetű ügyfél valószínűleg itt visszavonult volna, de ez a hölgy nem ebből a fajtából való volt. Elkérte a nevét, s mindent elkövetett, hogy a többi várakozót is maga mellé állítsa, ami, ugye tényleg nem nagy művészet, sikerült is neki. A fiatal alkalmazottnak meg a kolléganő sietett a segítségére: ő már szelíden próbálkozott, ecsetelve, hogy milyen nehéz meló ez, egész nap ott ülni, ne csodálkozzanak, ha néha türelmetlen az ember. Mondanom se kell, hogy ez senkit nem hatott meg, legkevésbé a felbőszült amazont. Akinek még az a helyzeti előnye is megvolt, hogy egy testi fogyatékos fiúval várakozott ott (szegény, neki volt a legkínosabb, próbálta is csitítani az anyukáját(?), eredménytelenül). Végül az alkalmazott engedett s szépen, türelmesen kiszolgálta a hölgyet.

Én meg közben azon gondolkodtam, hogy én hogyan viselkedtem volna a szituációban, hogy tudtam volna-e asszertív maradni úgy az egyik, mint a másik bőrében.

S mit ad Isten, fél órával később egy ilyen helyzetben találtam magam. És örülök, hogy asszertívan tudtam megoldani a konfliktust. (Meg annak is, hogy a pincér is az volt…:)

***

Egyébként meg augusztus 20. volt ma. S a Szent Márton-dómban tartotta József atya a magyar szentmisét. Magyar himnusszal a végén. Ez egy nagyon szívmelengető pontot tett ennek a konfliktusos napnak a végére.

A tücskök meg egész este gyönyörűen ciripelnek.

A nagytakarítás eredménye, hogy most nem találom a fényképezőgépem és az USB-kulcsom.

Úgy látszik a rendnek is megvan az ára…

Pozsonyban meg a szúnyogok szívják az ember vérét. Nem tudom, miből van több: romából ott(hon), vagy szúnyogból itt(hon). Még szerencse, hogy holnap már lépek is le – Budapesten keresztül – Egerszalókra erre az ifjúsági találkozóra és lelkigyakorlatra. Pár hete kapta a Háló a felkérést, hogy külön sátorral és interaktív műhelymunkával kiveheti a részét a program színesebbé tételéből. Nem sokat teketóriáztunk, igent mondtunk.

Hogy ez kinek lesz jó: nekünk (ingyen részvételi díj az egész rendezvényen, utazási költség átfizetése), nekik (szervezőknek+résztvevőknek, mert szórakoztatónak/meghittnek/eredetinek fogják tartani az improvizált programunkat) vagy mindenkinek, az nemsokára eldől. Én az utóbbira szavazok!

Meg amúgy is, már nagyon kíváncsi vagyok Kerényi Lajos atyára. Eddig rengeteg sok jót hallottam róla (és tőle), de személyesen még nem volt szerencsém hozzá. Majd most!

Mivel komoly irodalmi olvasmányra most nincs hangulatom, s az ötlet is váratlanul ért (igen, igen, néha meg tudnak lepni a spontán döntéseim) levettem a polcról az első könyvet, amin megakadt a tekintetem: Thomas Harris: Mlčanie jahniat (A bárányok hallgatnak). Miért is ne, a film is bejött.

Ma délután kezdtem el olvasni, hazafelé jövet Budapestről a vonatban. Jól is haladtam vele, míg be nem ült a kupémba egy szlovák házaspár három gyerekkel. Családi kiruccanásról tartottak hazafelé Párkányba (nem ottaniak, csak üdültek ott). Semmi baj nem volt velük, abból az egyszerű fajtából valók, amely ebédre szendvicset csomagol, a vacsorát meg a vonatban fogyasztja el kézzel. Ez még inkább szimpatikussá tette őket, mint ellenszenvessé. Ami viszont elszomorított, hogy a beszélgetés során (természetesen szóba elegyedtem velük) rájöttem, hogy valamelyik szülő magyar (szerintem az anyuka), a gyerekeken viszont láttam, hogy semmit nem tudnak magyarul. Aranyosak, értelmesek és jól nevelt kölykök voltak, csak nem magyarok…

Mikor Párkányban kiszálltak, sokáig bámultam a könyvembe anélkül, hogy elolvastam volna egy sort is. Olyan idegennek tűntek a szavak… A sok č, š, ť meg ä meg ľ betű. Arra gondoltam, hogy az a három fiú soha nem fogja tudni, hogy a “sz” és a “zs” nem ugyanaz, hogy a lyuk nem “liuk”, hanem “juk”, vagy hogy nem mindegy, hogy az u-ra két pontot vagy két vesszőt teszünk-e… Valószínűleg még azt is “keszenem”-nek fogják kiejetni, ha az édesanyjuk csípős magyar gulyását akarják majd hízelegve megköszönni… Egy pillanatra meggyűlöltem a szlovák nyelvet.

Pedig az nem tehet róla, hogy egy magyar anyuka nem tanítja meg a gyermekeit a saját anyanyelvére…

Ahogy elhagytuk Párkányt, újra elkezdtem olvasni. Tényleg izgalmas könyv, élvezem, pedig ismerem a végét.