1. Megszereltem a lányoknak a szétesett fogast az előszobában. Remélem, legalább a nyár végéig kibírja, amíg nem jönnek a meleg kabátok…
2. Jelentem alássan: rászoktam a kávéra. Az ebéd utáni feketézés Ludkával kihagyhatatlan napirendi ponttá nőtte ki magát. Na, nem annyira az íze, mint a szieszta-érzés miatt.
3. Harmadszor is elmentem imprószínházba. A másodiknál jobbnak, az elsőnél gyengébbnek találtam őket. Részletes elemzés fáradtság, éhség és álmosság miatt ismeretlen időre elhalasztva.
„Man entdeckt keine neuen Weltteile, ohne den Mut zu haben, alte Küsten aus den Augen zu verlieren.” (Andre Gide)
Ezzel teljes ez a mai vasárnap.
Egy év távlatából visszatekintve a brémai tíz hónapból mindössze egyetlen apróság hiányzott: a WG-fíling. Illetve a kameruniakkal belekóstoltam egy picit, de aztán nyolc hónapon keresztül egyedül laktam. Most, ez alatt a pár berlini hét alatt a sors e téren is kárpótol: a lakótársaim teljesen lazák és nyitottak, és – úgy érzem – teljesen befogadtak. Van, hogy reggel együtt kávézunk, ha bevásárolni mennek, mindig odaszólnak, hogy nem kérek-e valamit és bevonnak a közös programjaikba. Pénteken például a barátaikhoz voltak hivatalosak vacsorára, ahova engem is magukkal vittek. Parádés este lett belőle: nem csak azért, mert a spenótos lasagne finomabb, mint valaha is gondoltam volna, hanem mert megint megismerkedtem egy csomó érdekes emberrel.
Read the rest of this entry »
- Ich bin jetzt aber tottttal aufgeregt!
Nem ordított ugyan, de láttam rajta, hogy komolyan gondolja. Ilyennek még nem láttam. Huh, egy pillanatra a vér is meghűlt bennem. Minden asszertivitásom elő kellett szednem, hogy visszatereljem a beszélgetést a békés, meghitt, barátságos mederbe, amilyen mindig szokott lenni. Hála Istennek sikerült. Aztán megittunk még két pohár bort – ő fehér rizlinget, én vörös merlót – s jól megtárgyaltuk a tanszékünk nagy gondjait. Éjfél körül meg elindultunk haza. Ő az U4-sel, én az U3-sal.
Azt hiszem, nem az Einsein Café lesz a kedvenc helyem Berlinben…
Frau B.-T.-t idén tavasszal ismertem meg Pozsonyban: egy előadást tartott a tanszékünkön, s minden vágya az volt, hogy megnézhesse a Duna-parti tájat Vajka és Bős között, mert egy regényben olvasott róla, s ha már itt van, szeretné személyesen is megismerni azt a vidéket, amiről olyan szépeket írt egy bizonyos írónő, akinek a nevét azóta elfelejtettem. Hát igen, érdekes óhajai tudnak lenni egy nyugdíjas német professzornőnek…
Read the rest of this entry »
Ma este hazaérkezvén azzal a hírrel fogadtak a lányok a wg-ben, hogy nem megy az internet. Az ilyen hírek hallatán általában önkéntelenül is összerándul a gyomrom – még otthon is, nemhogy külföldön – most mégis elintéztem egy vállrándítással. Ez vagy azért volt, mert olyan éhes voltam, hogy a hasamon kívül semmi nem tudott érdekelni, vagy azért, mert reggel kilenctől este hétig a könyvtárban dekkoltam, vagy azért mert újra hét ágra sütött a nap Berlin felett. Vagy mindegyik miatt így ebben a sorrendben. (Vagy már nem is vagyok annyira internetfüggő…)
Aztán jóllaktam, megittam egy cola-whiskyt (még Abigél hozta, de megfeledkeztünk róla), s láss csodát: az internet megjavult. Hát nem csodálatos, ahogy működik a férfi világ?
Még egy gondolat ehhez a faramuci időjáráshoz: Ambrus többször panaszkodott rá, hogy az őrületbe tudja kergetni őt, mikor hétközben süt a nap, hétvégére meg beborul, s elkezd szakadni az eső. Eddig – lévén a flexibilis munkaidőmnek – ezt a problémát annyira nem tudtam átérezni. Most tudom.
P. S.: Ígérem, ez volt az utolsó poszt, ahol a berlini időjárással foglalkozom.
“Zebra- és antilopsteaket egy kis krokodilhússal megspékelve és etióp sörrel leöblítve.” Soha nem gondoltam volna, hogy egy ilyen mondat valamikor is elhagyhatja majd a számat, pedig ha édesanyám most kedvenc szokásához híven megkérdezné, hogy mit vacsoráztam tegnap, pontosan ezt válaszolnám. Tegnap este ugyanis afrikai étteremben voltunk Abigéllal, Steffivel, Pattyvel és a többiekkel.
Read the rest of this entry »
Egy foglalkozás (tanár), egy tárgy (biciklipumpa) meg egy nyitóhelyszín (tanári szoba) – ennyi “kellékre” volt szüksége négy színésznek meg egy zongoristának, hogy egy fergeteges improvizációs show-val szórakoztassa két órán keresztül a közönséget. Méghozzá nem is akárhogyan. Aki ott volt csütörtök este a BühenRausch imprószínházban az Unferhofft (Váratlanul) társulat produkcióján, az garantáltan úgy ment haza, hogy “engedjenek engem is most azonnal imprózni”! Én legalábbis biztos!
Read the rest of this entry »
Egy-egy hosszabb utazás kezdetekor, mikor bezárom magam mögött a bejárati ajtót és a duzzadó koffert húzva magam után elindulok a vasútállomásra/reptérre/parkolóba, nálam nem az szokott lenni a nagy kérdés, hogy otthon felejtettem-e valamit, hanem az, hogy vajon az, amiről megfeledkeztem
a. könnyen
b. nehezen
c. sehogy nem pótolható.
Read the rest of this entry »
Sok mindenre számítottam a berlini könyvtárral kapcsolatban, de azt nem gondoltam volna, hogy azzal a jelszóval fogok belépni a Grimm Zentrum wifi-hálózatába, amit a Gondová 2-n használok.
Ilyenkor jövök rá, hogy mennyire brutálisan durva méreteket öltött már ez a globalizáció… És ezt a gondolatmenetet most nem folytatom tovább, mert szinte hallom, ahogy egy-két barátom elkezd mesélni arról, hogyan áll 10-15 éven belül a feje tetejére a világ és veszi kezdetét a harmadik világháború…
Inkább nyugovóra térek a békés kis ágyamban, mert holnap reggel 8.00-kor 9.oo-kor megint vár a könyvtár.